Vágólapra másolva!
Szívesen lenne az elkövetkező évek valamelyikében a Tour de France kerékpáros körverseny nyitányának helyszíne Krakkó, de mintegy ötven külföldi város jelentkezett szakaszrendezésre.

A leghíresebb háromhetes országúti versengésnek nagy a keletje, számos más város, többek között Liege - a 2012-es rajtesélyes -, valamint Barcelona és Salzburg jelezte érdeklődését, de még Katar is bejelentkezett a nyitóceremónia és a prológ lebonyolítására.

A Tour versenyigazgatója közölte, hogy Japánból is érkezett megkeresés. Christian Prudhomme hozzátette, hogy összesen nagyjából 250 jelentős város, köztük mintegy ötven külföldi szeretne házigazdája lenni egy-egy szakasznak. Franciaországban adók nélkül 55 ezer eurót kell fizetnie egy érdeklődő településnek etaprajtért és 90 ezret befutóért.

Kedden jelentették be a jövő évi útvonalat, eszerint a mezőny július 2-án rajtol Passage du Gois-ból, és július 24-én ér célba a párizsi Champs-Elysées-n.