Az FBI fogta el a webkamerás kukkolót

Vágólapra másolva!
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai tartóztatták le azt az amerikai hackert, aki mintegy kétszáz nőt lesett meg az azok számítógépéhez csatlakozó webkamerán keresztül, emellett személyes adataikat is ellopta, és megzsarolta áldozatait.
Vágólapra másolva!

A 31 éves férfit az FBI két éves nyomozómunkát követően tartóztatta le még júniusban. A Kaliforniában élő hacker módszere az volt, hogy valamilyen kártevővel fertőzte meg áldozatainak PC-jét, így az interneten keresztül képes volt távirányítani azokat. Az amerikai férfi kétszázharminc személyt lesett meg számítógépeik webkameráján keresztül, s miután a távolból aktiválta mikrofonjaikat is, le is tudta hallgatni áldozatait. Ezen kívül a fertőzött PC-kről a tulajdonosok bizalmas adatait is lementette. A megszerzett képek, videók vagy chatrészletek birtokában aztán megzsarolta a többnyire tinédzser korú áldozatait, hogy azok küldjenek neki magukról készült, erotikus képeket és videókat.

A férfi egyébként fiatal nőként regisztrálta magát közösségi oldalakra, és általában az volt a módszere, hogy az áldozat ismerettségi körébe tartózónak adta ki magát, és egy félelmetes videót ajánlott a nők figyelmébe, ha azonban az üzenethez csatolt fájlt megnyitották, az kártevőt juttatott a számítógépükre. Az FBI honlapján lévő közlemény szerint egyébként a férfi nem értett különösebben a számítógépekhez, a cselekedetéhez szükséges eszközöket gyakorlatilag bárki be tudja szerezni az internetről. A Szövetségi Nyomozó Iroda oldalán egyébként a hacker további áldozatait is keresik, melyhez a férfi által használt hamis regisztrációk adatait is közölték.