Vágólapra másolva!
Jack Wilshere, az Arsenal 18 éves játékosa egy sztriptíztáncossal csalta barátnőjét, írja a Sun című angol bulvárlap.

Wilshere, aki nemrég írta alá a heti 50 ezer fontos fizetést garantáló szerződését, a Sun szerint egy londoni night clubban ismerkedett meg augusztusban a 18 éves Jessica Jensennel, amikor az Arsenal-játékos barátaival a Blackpool elleni 6-0-s győzelmet ünnepelte.

Jensen nem ismerte a VIP-részlegben mulató focistát, aki meghívta egy pohár pezsgőre a táncoslányt, majd később együtt távoztak, és az éjszakát is együtt töltötték Wilshere egyik barátjának házában.

Néhány héttel később abban a házban ejtették meg a légyottot, amelyben Jensen a nagyszüleivel lakik, a Chelsea elleni, október 3-i meccs előtti estén pedig egy nyugat-londoni hotelben találkoztak.

A sztori végül Wilshere barátnőjéhez is eljutott, aki telefonon kérte számon Jensent, de a táncoslány nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta, hogy lefeküdt a focistával. Az utóbbi időben többek között John Terry, Wayne Rooney és Ashley Cole is hasonló kalandba kevederdett, amivel hosszú ideig uralták az angol lapok címlapját, az egyik szurkolói fórumon viccesen meg is jegyezték, hogy Wilshere a mostani affér után teljes értékű Premier League-játékosnak számít.