Pályakezdőknek indít gyakornoki programot az ÁSZ

Vágólapra másolva!
Mintegy 30 gyakornok foglalkoztatására és szakmai felkészítésére biztosít lehetőséget az Állami Számvevőszék gyakornoki programja, mely a közelmúltban szakirányú diplomát szerzett fiatalok számára lesz elérhető.
Vágólapra másolva!

Hároméves kifutású számvevő-gyakornoki programot indít az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amelynek keretében mintegy 30 gyakornok foglalkoztatására és szakmai felkészítésére lesz lehetőség.

A program során olyan, az ellenőrzési munka - elsősorban a közpénzügyek, az államháztartás, a non-profit szféra és a számvitel kérdései - iránt érdeklődő fiatalok jelentkezésére számít az ÁSZ, akik az elmúlt 1-2 évben szerezték meg első diplomájukat.

Gazdasági-pénzügyi profilba vágó egyetemi végzettségűek jelentkezését várják, és előnyben részesítik azokat, akik tanulmányaik során közelebbi kapcsolatba kerültek az ellenőrzéssel, vagy rokon szakterületekkel.

A gyakornokok "ellenőr asszisztensi" munkakörbe kerülnek, munkájukat kijelölt szakmai mentor segíti. Az elvárt teljesítmények mellett az ÁSZ szakmai gyakorlati időt igazol egyes képesítő- vagy szakvizsgákhoz.

A számvevőszék közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy a hat havi próbaidő lehetőséget biztosít a feleknek arra, hogy a kölcsönös tapasztalatokat mérlegelve szabadon dönthessenek a hosszabb távú együttműködésről.