Naomi Watts játssza Hoover titkárnőjét

Vágólapra másolva!
Hamarosan elkezdik forgatni az FBI első vezetőjéről, J. Edgar Hooverről szóló nagyszabású életrajzi filmet. A Clint Eastwood rendezésében készülő produkcióhoz most Naomi Watts is csatlakozott, ő fogja alakítani Helen Gandyt, aki több mint ötven éven keresztül volt Hoover titkárnője (korábban Charlize Theron nevét emlegették ezzel a szereppel kapcsolatban, de ő inkább A sejt rendezőjének Hófehérke-filmjére és Ridley Scott-féle Prometheus-ra pályázik).Naomi Watts a 2010-es Mother and Child című filmbenA J. Egdar címszerepét Leonardo DiCaprio játssza, a második legfontosabb szerepet (Clyde Tolson, Hoover bizalmasa és homoszexuális szeretője) pedig Armie Hammer kapta, aki a Social Network - A közösségi háló-ban a Winklevoss ikreket alakította. Rajtuk kívül felbukkan még Josh Lucas és Judi Dench is a filmben, amelyet a tervek szerint még idén ősszel bemutatnak a mozikban.
Vágólapra másolva!