Vágólapra másolva!
Harvey Weinstein producert nem véletlenül becézik Ollókezű Harveynak: híres arról, hogy a nagyobb profit vagy a jobb Oscar-esélyek érdekében gondolkodás nélkül megkurtítja a filmeket, amelyeket a cége forgalmaz. A Weinstein Company által forgalmazott A király beszéde (hazai premier: február 3.) kedden tizenkét Oscar-jelölést gyűjtött be. A mindössze 15 millió dollárból készült film az USA-ban már 59 millió dollárt, összesen pedig már több mint 100 millió dolláros bevételt hozott, méghozzá úgy, hogy az USA-ban még csak korlátozott számú moziban vetítették, péntektől vetítik majd országszerte, 2500 moziban.Helena Bonham Carter, Colin Firth és Geoffrey Rush A király beszédé-benEzért aztán némiképp meglepő, hogy Weinstein bejelentette, Tom Hooper rendezővel közösen készít egy vágott verziót a filmből, amely a mostanival szemben nem lesz korhatáros, mert kivágja belőle a két főszereplő, a VI. György királyt alakító Colin Firth és a beszédtanárát játszó Geoffrey Rush káromkodásait. A sztori szerint a tanár sajátos technikái közé tartozik, hogy csúnya szavakat skandáltat kliensével, akinek ez segít úrrá lenni a dadogáson - lehet tehát, hogy egész jeleneteket kellene kivágni a filmből, ha ezt a szálat el akarják tüntetni. Weinstein azért jutott erre az elhatározásra, mert Angliában, ahol A király beszéde enyhébb korhatár-besorolást kapott, mint az USA-ban, nagyon jól teljesít a film. Megjegyezzük, hogy ennek azért nyilván nemcsak a korhatár-besorolás az oka, hanem az is, hogy a film kedves történetet mesél el a brit királyi családról, népszerű brit színészekkel.
Vágólapra másolva!