Vágólapra másolva!
Gyorsan javul a porckorongsérvvel műtött Gonzalo Higuaín állapota, így a Real Madrid argentin labdarúgója már áprilisban visszatérhet a pályára.

A január közepén megoperált támadó a múlt héten kezdte el az edzéseket, és az As című lap értesülése szerint az április 20-ai Király-kupa-döntőn, az FC Barcelona ellen ismét bevethető lesz.

José Mourinho vezetőedző állítólag már számol is ezzel a lehetőséggel, az újság viszont azt sem tartják kizártnak, hogy egy héttel korábban, a Bajnokok Ligájában is játszhatna Gonzalo, amennyiben a Real Madrid a nyolcaddöntőből továbbjut.x

A fővárosi klub Higuaín pótlására szerződtette a télen a togói Emmanuel Adebayort.