Százezer eurót fizethet a Google a Street View miatt

Vágólapra másolva!
A keresőcégnek 100 ezer eurós bírságot kell fizetnie a francia államnak azért, mert az utcák virtuális bejárását biztosító Street View szolgálatás alapjául szolgáló panorámaiképek rögzítésekor wifihálózatok paramétereit is tárolta.
Vágólapra másolva!

Fennállása óta a legmagasabb bírságot szabta ki a Google-ra a francia adatvédelmi hatóság. A keresőcégnek azért kell százezer eurót, vagyis több mint 27 millió forintnak megfelelő összeget fizetnie, mert korábban a webes térképén elérhető Street View szolgáltatás alapjául szolgáló panorámaképek elkészetése során kamerás autói wifihálózatok paramétereit is rögzítették több éven át.

A Google érvelése szerint ez véletlenül történt, mivel egy tesztelésre használt szoftver bekerült az autókon élesben használt rendszerbe, de a titkos adatgyűjtés miatt a világ számos országában vizsgálatot indítottak a cég ellen. Mivel a keresőcég általában együttműködött a helyi adatvédelmi szervekkel, és megsemmisítette az adatokat, eddig sem kötelezték bírság megfizetésére. Ugyanakkor a francia adatvédelmi hatóság vezetője úgy nyilatkozott, hogy a Google nem minden esetben volt együttműködő, például nem adta ki a kamerás autókban használt szoftver forráskódját sem hatósági vizsgálatra. Franciaországban két hónapja van a cégnek arra, hogy megfellebbezze az adatvédelmi hatóság döntését, de egyelőre még nem döntött erről.

Forrás: [origo]

Korábban Magyarországon is útnak indultak a cég kamerás autói, de a wifis botrányt követően a társaság önként leállíttatta ezeket. Jóri András, a magyar adatvédelmi biztos februárban úgy nyilatkozott, hogy várakozásai szerint az adatkezelési aggályokat hamarosan orvosolni tudja a Google, így nemsokára újraindulhat a hazai utcák digitális formában való rögzítése.