A rendszer helyreállítását pénteken kezdte meg a Sony. Először az Egyesült Államokban indították újra az egymás elleni játékot és chatet lehetővé tevő Playstation Networköt (PSN) és a filmeket és zenéket kínáló Qriocityt. A Playstation Networkre visszaengedett felhasználóknak telepíteniük kellett játékkonzoljukra a legújabb, 3.61-es verziószámú rendszerszoftvert, és meg kellett változtatniuk a jelszavukat.
Az újraindított PSN-en még nem működik a szoftvervásárlás, ezt csak később fogják aktiválni. A megvásárolt játékokban szerzett trófeák bemutatása, az egymás elleni játék, a csevegés és a médiaszolgáltatások azonban már üzemelnek. Az Egyesült Államok után az európai és a közel-keleti szervereket kapcsolták vissza a Sony mérnökei. A rendszerindítás során voltak ugyan fennakadások, ám a hétvégére mindenhol működött a Playstation Network.
Garanciákat akar a japán kormány
A Sony szolgáltatásait egyedül Japánban nem engedték visszakapcsolni a hatóságok. A kormány csak az után fog rábólintani a közel egy hónapja leállított hálózat újraindítására, ha a Sony által beígért biztonsági fejlesztések elkészülnek. A cég által május elsején beígért lépések csak részben készültek el, ám arról érthető módon nincs pontos lista, hogy mely rendszereket foltozták már be a programozók és milyen tennivalóik maradtak. A kormány arról is meg akar győződni, hogy a felhasználók személyes és banki adatai soha többet nem juthatnak a kiberbűnözők kezébe.
A Sony oldalán publikált információk szerint valamikor április 17. és 19. között érte hackertámadás a PlayStation Networköt. Az egyelőre ismeretlen támadók 77 millió felhasználó személyes adatait lopták el az incidens során, később pedig kiderült, hogy a Sony PC-s játékosoknak szánt rendszeréből további 25 millió felhasználó adatát másolták le. A támadás felfedezése után a cég leállította a játékszolgáltatásokat, és egészen a mostani hétvégéig dolgozott a biztonsági hibák befoltozásán.