Nem kell befizetniük a tévesen elrendelt szmogriadó miatt kirótt bírságot az autósoknak

Vágólapra másolva!
Levélben értesíti a BRFK azt a 32 autóst, akit a tévesen elrendelt szmogriadó miatt bírságoltak meg a rendőrök pénteken. A kirótt helyszíni bírságot nem kell befizetniük az autósoknak. Szombaton már csak a szmogriadó tájékoztatási fokozata van érvényben.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 32 esetben rótt ki helyszíni bírságot, összesen 172 ezer forint értékben azokra az autósokra, akik megsértették az eredetileg péntekre elrendelt szmogriadó miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket. A Főpolgármesteri Hivatal péntek hajnalban adott ki közleményt arról, hogy péntektől él a szmogriadó, napközben azonban ezt módosították, és a korábbi bejelentéshez képest nem pénteken, hanem csak szombat reggel hat órakor lépett volna életbe a szmogriadó riasztási fokozata. Ahhoz ugyanis, hogy a riasztás szerinti korlátozások már péntek reggel hat órától életbe lépjenek, már előző nap éjfélig ki kellett volna adniuk a riasztási fokozatot.

A rendőrség azonban már pénteken elkezdte az autósok ellenőrzését és büntetését. A korlátozó intézkedések értelmében Budapesten pénteken késő estig a piros és fekete rendszámplakettes autók nem közlekedhettek volna. A Nemzeti Közlekedési Hatóság szerint piros vagy fekete környezetvédelmi plakettje összesen 1 millió 130 ezer autónak (a teljes járműállomány csaknem 30 százalékának) van Magyarországon. Ezeket a gépjárművet érintheti egy esetleges szmogriadó riasztási fokozata.

Tarlós István főpolgármester később a pénteki mérési eredmények alapján megszüntette a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten.

A szabálysértés miatt megbírságolt állampolgárokat levélben értesítik. A BRFK közleménye szerint a kirótt helyszíni bírságot nem kell befizetni.