Vágólapra másolva!
Kedden reggel felemásan alakultak az árfolyamok a forint piacán, késő délelőtt azonban erősödésnek indult a magyar deviza, ennek eredmményeként 314 forintos szintre csökkent az euró jegyzése, később azonban 315 forintra emelkedett a jegyzés.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül9 bejegyzés
08:16
november 15, 2011
Vágólapra másolva!

Az euró 316 alatt kezdett

Az euróval szemben hétfőn soha nem látott mélypontra süllyedő forint kicsit tudott csak erősödni kedd reggelre. (A forint mélyrepüléséről itt olvashat részletesen.) Negyed nyolckor az euróért 315,95 forintot kellett adni a devizapiacon, szemben a hétfő esti 315,42, illetve 317,62 forintos rekorddal. A svájci frankot kedd reggel 255,30, a dollárt 232,60 forinton jegyezték, hétfő délután előbbi árfolyama 255, utóbbié pedig 230,90 forint volt.

09:04
november 15, 2011
Vágólapra másolva!

Az euró 316 fölé kúszott

Nyolc óra után néhány perccel az euró 316,20 forintba került a devizapiacon, vagyis 30 fillérrel emelkedett az árfolyama negyed nyolc óta. A svájci frank ezzel párhuzamosan 20 fillérrel 255,10 forintra gyengült, a dollár jegyzése pedig maradt 232,60 forint körül.

09:17
november 15, 2011
Vágólapra másolva!

Visszatért 316 alá az euró

A forint euróhoz mért árfolyama 316 forint körül mozgott kedden reggel: negyed kilenckor e szint alatt volt 20 fillérrel. Ekkor a frank 254,90, a dollár 232,20 forintba került. Ez azt jelenti, hogy a negyed nyolc utáni helyzethez képest valamennyi külföldi deviza minimálisan gyengült a forinthoz képest.

10:50
november 15, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengült a forint

Tíz perccel tíz óra előtt az euróárfolyam 316,50 forint volt, a frankért 255,10, a dollárért 233 forintot kértek a devizakereskedők. A reggeli szintekhez képest az euróval és a dollárral szemben gyengült a forint, a frankhoz képest azonban minimálisan erősödött.

12:08
november 15, 2011
Vágólapra másolva!

Kilóg a régióból a forint

Tizenegy óra után az euró jegyzése 315,50 forint körül járt, a frank árfolyama 254,20, a dollárés pedig 232,70 forintnál tartott.

"A forint kimagaslóan rosszul teljesít a többi régiós devizához képest. Míg az euró/román lej, az euró/lengyel zloty, euró/cseh korona  árfolyamok napon belüli legerősebb és leggyengébb pontjai között 0,7-0,8 százalékos eltérést tapasztalhattunk, addig az euró/forint árfolyqama esetében 1,8 százalékos gyengülést mérhettünk" - emeli a Commerzbank devizapiaci kommentárja.

A szakértők szerint Magyarország leminősítése "érintőleges közelségben van", és ez nem csak a rekordmagas árfolyamban, hanem az elszálló kötvényhozamokban is tetten érhető. Az elemzés szerint az egyéves magyar kincstárjegy hozama közelíti a hét százalékot, míg a hasonló futamidejű - egyébként bóvli kategóriába sorolt - román papír ennél alacsonyabb hozammal rendelkezik. "A különbséget talán az is okozza, hogy keleti szomszédunknak van IMF-hitelkerete és nem kommunikálják azt, hogy az IMF-fel való együttműködés az ördögtől való lenne. A románok köszönik szépen jól vannak" - áll az elemzésben.

"A vártnál jobb magyar GDP-adatra alig reagált a piac, számottevő forinterősödésnek nyoma sincs" - tették hozzá a szakértők. Az euró 316 forint körüli szintről indult, és a Commerzbank elemzői szerint továbbra is esélyes az újabb csúcsdöntés, főleg, ha az eurozónából negatív hírek érkeznének.

13:23
november 15, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödött a forint

Délután fél egy előtt nem sokkal a devizapiacon 313,95 forintba került egy euró, a frankot 253,20, a dollárt pedig 232,20 forinton jegyezték. A reggeli szintekhez képest valamennyi külföldi deviza gyengült, az euró és a frank 2 forinttal lett olcsóbb.

13:35
november 15, 2011
Vágólapra másolva!

09,17 Nem igazán tud erősödni a forint

Negyed tíz után az euró 315,80 forintba került. A frankot 254,20, a dollárt 232 forinton jegyezték.

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője azt mondta, hogy a vártnál jobb magyar GDP-adat után picit javított a forint az euróval szemben, de határozott erősödésről szó sem volt. A szakértő szerint semleges a hangulat a forint piacán, a GDP-adat az erősödéshez egyelőre kevés, de meggátolhatja az újabb gyengülést.

"Az euró napok óta 315-316 körül jár, hétfőn pedig csúcsot döntött, tehát elvileg indokolt lehetne egy korrekció, amelynek eredményeként akár 310 forintig süllyedhetne az árfolyam. Ez azonban feltehetően azért nem következik be, mert a befektetők a magas árfolyam fenntartásával akarják kierőszakolni a kamatemelést, hogy ezzel nagyobb nyereségre tehessenek szert a magyar állampapírokon és a forinton" - tette hozzá a szakember.

13:48
november 15, 2011
Vágólapra másolva!

Egy pletyka is segítheti a forintot

A délutáni forinterősödés okairól Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője azt mondta, hogy több tényező is magyarázhatja a folyamatot. "Délután elterjedt egy pletyka, amely szerint az Erste magyarországi leánybankja tőkeinjekciót kap az osztrák anyavállalalattól, ha valóban sor kerül erre, akkor ez pozitív üzenet a magyar gazdaságra és a forintra nézve is. Azt mutatja ugyanis, hogy az Erste lát fantáziát a magyarországi tevékenységben" - fogalmazott a szakember.

Kolba szerint emellett a erősíti a forintot az is, hogy a hétfőn folyamatosan eurót vásároló befektetők a keddi erősödést látva nem akarnak bukni a forintárfolyam emelkedésén és eladják a hétfőn felhalmozott eurójukat.

16:02
november 15, 2011
Vágólapra másolva!

Picit gyengült a forint

Délután háromkor egy euró 315, a frank 254, a dollár 232,40 forintba került a devizapiacon.