Tilos lesz reklámmal megszakítani a sorozatokat a kínai tévékben

Vágólapra másolva!
A kínai tévékben január 1-jétől tilos lesz reklámokkal megszakítani a sorozatokat. Az állami médiahatóság szerint a tévé "a párt és a nép szócsöve", a tévétársaságok viszont háborognak az őket érő veszteség miatt.
Vágólapra másolva!

Kína a kultúrharc jegyében betiltotta a sorozatokat félbeszakító reklámokat - adta hírül a BBC brit műsorszolgáltató internetes oldalán kedden. "A rádió és a televízió a párt és a nép szócsöve, fontos front a kultúrában" - írta a döntés indoklásaként honlapján a rádióért és televízióért felelős állami szerv. Az szabályozás január elsején lép életbe.

A műsorszolgáltatók bosszankodnak az újabb lépés miatt. "A kormány gyakorlatilag megöl minket, ha betiltja a reklámokat a legnézettebb sorozatok alatt" - mondta egy tévécsatorna igazgatója. A Hunan műholdas tévé szóvivője azt emelte ki, hogy az új szabályozás kicsit későn jött, miután a legtöbb, következő évre szóló reklámszerződést már aláírták. A kínai tévés reklámipar bevételei csaknem 500 milliárd jüanra (78 milliárd dollárra) rúgtak a múlt évben.

A Kínai Kommunista Párt mindig is pórázon tartotta a kulturális befolyással rendelkező szervezeteket és vállalatokat. Néhány hónappal ezelőtt például betiltott egy kereskedelmi csatornán futó népszerű tehetségkutató műsort.