Vágólapra másolva!
A forint szűk sávban maradt csütörtök reggel a szerda estihez képest. Szerdán késő este a Standard & Poor's bejelentette, hogy bóvli kategóriába sorolta Magyarországot, ezt követően került lejtőre a forint. A piac most az Állami Adósságkezelő Központ jövő évi kibocsátási tervét várja, amelyet délelőtt ismertetnek. Dél körül erősödni kezdett a forint, délután egy óra körül már három forintot erősödött az euróval szemben.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül10 bejegyzés
09:00
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

308 forinthoz közelít az euró árfolyama

Reggel nyolc órakor 307,82 forinton jegyezték az eurót a nemzetközi devizapiacon, közel a szerda éjszakai 307,10 forintos szinthez. A svájci frank 251,83 forintba került, a dollárért pedig 235,47 forintot adtak a kereskedők.

09:15
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Drágult a svájci frank

Reggel negyed kilenckor 306,72 forintba került egy euró a nemzetközi devizapiacon, a dollárt 234,61 forinton, a svájci frankot 252,03 forinton jegyezték.

10:30
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödött a forint

Reggel fél tíz előtt pár perccel 306,74 forintba került egy euró a bankközi devizapiacon, a dollár 233,90 forinton, a svájci frank pedig 251,05 forinton állt.

11:08
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

251 forint a svájci frank

Nem sokkal tíz óra után 306,26 forinton állt az euró jegyzése a devizapiacon, a svájci frank 251 forintba került, a dollárért pedig 234,04 forintot adtak a kereskedők.

11:25
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Hosszabb távon forinterősödésre számít a jegybank

Ötszázalékos inflációt jósol 2012-re az MNB. A jegybank számításai szerint a gazdaság jövőre 0,1 százalékkal nőhet, de nem zárható ki a recesszió sem.

Emellett a magyar gazdaság kockázati megítélése is romolhat, ami a monetáris kondíciók további fokozatos, de erőteljes szigorítását indokolhatja - áll a jelentésben, amely rövid távon a jelenlegi 305 forint körüli árfolyammal, míg hosszabb távon a forint erősödésével számol.

12:45
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Tartja magát a forint

Negyed órával dél előtt 306,68 forinton állt az euró jegyzése a nemzetközi devizapiacon, a svájci frank 250,95 forintba került, a dollárt pedig 234,95 forinton jegyezték.

13:50
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Három forinttal erősödött a forint reggel óta

Délután egy óra előtt nem sokkal 305,33 forintba került egy euró a nemzetközi devizapiacon, a svájci frankot 249,71 forinton, a dollárt pedig 233,68 forinton jegyezték.

15:05
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengülni kezdett a forint

Egy forinttal erősödött az euró: délután kettő óra után pár perccel 306,57 forinton jegyezték. A svájci frankért 250,69, a dollárért pedig 234,95 forintot kellett fizetni.

16:15
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Továbbra is 306 forint közelében az euró

Délután negyed négy előtt pár perccel 306,82 forinton jegyezték az eurót. A svájci frankkal 250,87, a dollárral pedig 235,36 forinton kereskedtek a bankközi devizapiacon.

17:46
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Minimálisan erősödött a forint az euróhoz képest

Erősödött a forint: délután háromnegyed öt után pár perccel 305,99 forinton jegyezték az eurót. A svájci frank árfolyama nem változott, továbbra is 250 forint környékén jegyzik. Egy dollárért 234,62 forintot kellett fizetni.