Egyre melegebbek a délutánok

Vágólapra másolva!
Több-kevesebb napsütés is lesz, de szeszélyes marad az időjárás. Este zivatarok is lehetnek. Csütörtök estig a Kárpát-medence fölé eleinte még nedves, majd kissé szárazabb, egyre melegebb levegő áramlik.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön átmenetileg megnövekszik, majd ismét csökken a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan várható eső, záporeső. Délután és este néhol zivatar is lehet a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén. Megélénkül, az Alpokalján és a Kisalföldön helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. Erősödik a nappali felmelegedés: a hőmérséklet délután 15, 20, késő este 5, 10 Celsius-fok között alakul.

Napközben ismét a melegfrontokkal együtt járó tünetek jelentkezhetnek. A légkörben zajló változások fáradékonyságot, levertséget, fejfájást, migrénes tüneteket okozhatnak. A közlekedésben veszélyes lehet a megszokottnál hosszabb reakcióidő.

Pénteken változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Elszórtan alakul ki zápor, esetleg zivatar. A déli, délnyugati szél nyugaton időnként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 3, 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 21 fok között alakul.