Varsó polgármestere elnézést kért, a lengyelek szégyenkeznek a futballhuligánok miatt

Vágólapra másolva!
Varsó polgármestere szerdán bocsánatot kért az Európa-bajnokságra a lengyel fővárosba érkezett vendégektől a lengyel futballhuligánok előző napi erőszakos fellépése miatt.
Vágólapra másolva!

Pontlevonás réme fenyegeti az oroszokat az Eb-selejtezőkön

"Elnézést kérek, és sajnálom, hogy a huligánok miatt vendégeink úgy érezték, nincsenek biztonságban" - mondta egy sajtóértekezleten Hanna Gronkiewicz-Waltz.

A történtek miatt lengyel szurkolók is szégyenkeznek. Az internet megtelt oroszoknak címzett bocsánatkérésekkel, amelyekben elítélik a rendbontókat. Egyes bejegyzések orosz honlapokon jelentek meg.

A rendőrség közlése szerint a keddi zavargások következtében 140 ember szorult valamilyen orvosi ellátásra, köztük 19 külföldi és 10 rendőr is. A rendbontók közül összesen 184 személyt állítottak elő, köztük egy magyar állampolgárt is, akinek a kilétéről egyelőre nincsenek értesülések.

Jacek Cichocki belügyminiszter bejelentése szerint a külföldi állampolgárok ügyét gyorsított, 48 órás büntetőeljárás keretében vizsgálják ki. Az azonosított rendbontókat várhatóan öt évre kitiltják Lengyelországból, a nem EU-tagországok állampolgárait pedig az egész schengeni övezetből.

A drukkerek kedden, még a varsói Nemzeti Stadionba meghirdetett orosz-lengyel meccs előtt csaptak össze, amikor az arénába vonuló mintegy ötezer orosz szurkolót több száz lengyel futballhuligán támadta meg. Az összecsapásnak végül a rendőrség szabott gátat vízágyúval és könnygázzal.

Később - már a meccs idején - a rendőrség gumilövedékeket is használt, amikor a huligánok a szurkolói zónába próbáltak behatolni.

A zavargások ügyében Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter szerdán találkozott Mihail Fedotovval, az orosz államfő mellett működő emberi jogi bizottság elnökével, aki dicsérte a lengyel rendőrség felkészültségét.

A további rendbontások megelőzéséről az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) tárgyal a lengyel rendvédelmi szervekkel, mert szombaton több tízezer orosz szurkoló jelenhet meg Varsóban az Oroszország-Görögország csoportmérkőzés miatt.