Alonso az élen az időmérő előtt
2012. július 07. 10:55
Üdvözöljük kedves olvasóinkat a Brit Nagydíj szombat délelőtti szabadedzéséről készülő élő tudósításunkban. A csapatokra sok munka vár ma délelőtt, mivel a tegnapi edzésnapot elmosta az eső.
A elmosott pénteki edzésnap után szombat délelőtt végre érdemi munkát végezhettek a csapatok Silverstone-ban, ahol Fernando Alonso bizonyult a leggyorsabbnak a helyenként még vizes pályán. A spanyol mintegy 20 perccel az edzés vége előtt futotta a legjobb idejét, a később szemerkélő esőben azonban már senki nem tudta megszorongatni.
Mögötte Jenson Button és Romain Grosjean végeztek, a McLaren és a Lotus versenyképességét mutatja, hogy az első tíz helyezett közül mindössze ők ketten futották kemény keveréken a legjobb idejüket. Csapattársaikhoz hasonlóan Kimi Raikkönen és Lewis Hamilton is végig a mezőny elejében tanyáztak - végül az 5. és 6. helyet csípték meg -, így ők is jó formában várhatják az időmérőt. Előttük Sebastian Vettel végzett, rajtuk kívül még Pastor Maldonado, a két Sauber és Nico Hülkenberg fért be az első tízbe.
A Red Bull és a Mercedes egyelőre csendesebben kezdte a munkát, Rosberget ráadásul egy hidraulikai probléma is hátráltatta: az edzés utolsó perceiben már nem is tudott kihajtani a pályára, a szerelők ugyanis leszedték padlólemezt az autójáról. A technika nem csak a Mercedest hagyta cserben, Charles Pic kétszer is leparkolt a pálya szélén, ami miatt első alkalommal meg is kellett szakítani az edzést néhány percre.
A pénteki napot végigunatkozó szurkolók ezúttal nem panaszkodhattak az akció hiányára: a versenyzők szorgalmasan rótták a köröket, hogy bepótolják a tegnap elvesztegetett időt. Bár csak néhány csepp eső esett, a pálya egyes részein megmaradt tócsák és a vizes rázókövek sokukat megtréfálták, szinte percenként kilátogatott valaki a fűre, többen is megpördültek. Az utolsó percekben az edzést vezető Alonso is megforgott a Ferrarival az utolsó kanyarban, komolyabb baleset azonban nem történt, mindössze Sergio Pérez vesztette el a Sauber első szárnyát.
Az ismét kiszámíthatatlannak ígérkező időmérőn még az időjárás is csavarhat egyet, nem meglepő módon ugyanis ismét eső várható.
Addig is kövessenek minket a Twitteren: https://twitter.com/origof1hirek!
A pénteki edzésnapon annyi eső eset, hogy a pályán álló víz szinte lehetetlenné tette a munkát a csapatok számára. A délelőtti eseménytelen edzésen Romain Grosjean futotta a legjobb időt, míg délután Lewis Hamilton vette át a vezetést.
A heves eső nem csak a csapatoknak okozott gondot: a pálya körüli utakon hatalmas közlekedési káosz alakult ki, rengeteg szurkoló ragadt a dugóban, így érvényes jegyük ellenére sem értek oda az edzésekre. Ez valószínűleg a hétvége további részében is problémát jelent majd, így a szervezők a nézők egy részét arra kérték, ma ne is látogassanak ki a pályára.
Tegnap elindult a Twitter-csatornánk, ahol még a cikkek megjelenése előtt jelentkezünk a legfrissebb hírekkel, információkkal, pletykákkal. Érdemes minket követni itt.
Az ég azonban továbbra is felhős, és az előrejelzések szerint ma is lesz eső - a radar képe szerint 10 percen belül meg is érkezhetnek az első esőcseppek.
A tegnapihoz hasonlóan ma is tipikus angol időjárás várta a csapatokat: a levegő 16, az aszfalt mindössze 17 fokos.
Érthető módon nagy a sor, mindenki szeretne már pályára gurulni.
A versenyzők kigurulnak a bokszutcából, méghozzá slick gumikon - ezek szerint eléggé száraznak ítélték az aszfaltot. Button, Grosjean, Raikkönen és Vergne lágy gumin, a többiek keményen.
A finn ráfut egy tócsára a Chapel közepén, és ki is csúszik a fűre, azonban tudja folytatni.
Az időjárás rosszabbra fordulásától tartva minél előbb szeretnének végezni a mára tervezett programjukkal, hiszen tegnap érdemi munkát ők sem tudtak végezni.
A Mercedes pilótája egyelőre 1:33.733-mal vezeti az edzést, még csak nyolc versenyzőnek van mért ideje.
Így is többen csúszkálnak a helyenként még vizes pályán, Schumachernek szóltak is a rádión, hogy a 13-as kanyarban különösen figyeljen. A Lotus Twitterén azt írják, Raikkönen előbb csak "tócsa-ellenőrzést" végzett...
Miközben Massa autójára a régi alkatrészt szerelték fel. Ez azért érdekes, mert tegnap éppen Alonso törte össze az első szárnyat a második szabadedzésen... lehet, hogy most megkapta Massáét?
A Caterham és a Marussia mellett a McLaren is elhasznált egyet kivételt az éjszakai munkastop alól, a wokingi gárda azonban nem szándékosan tette ezt - az egyik mérnök egyszerűen elnézte az időt.
Schumachernek azt mondják rádión, hogy 3-5 perc múlva megérkezhet az égi áldás, azonban komoly esőzésre nem kell számítani.
Elveszti az uralmát a Force India felett, azonban megússza. Közben továbbra is Rosberg vezet, Button és Schumacher zárkózott fel mögé.
A csapat meg is kéri a versenyzőt, hogy állítson a fékerő-elosztáson.
A csapat erre kérte rádión a finnt, egyelőre nem tudni, miért. Közben elkezdett szemerkélni az eső.
Úgy látszik, őt nem zavarják a megérkező esőcsepek, fél másodperccel megjavítja a legjobb időt, 1:33.084-el veszi át a vezetést. Mögötte Alonso, Rosberg, Button, Vettel, Schumacher a sorrend.
A Marussiát még az ág is húzza: a súlyosan megsérült Maria de Villotáért aggódó csapat dolgát újabb technikai probléma nehezíti. "A motor leállt" - közli szűkszavaúan a rádióban a fiatal versenyző.
A Marussia veszélyes helyen parkolt le, így kénytelenek megszakítani az edzést, amíg az autót elszállítják az útból.
Gyorsan a helyszínre érkeztek, és letolják a pályáról a Marussiát.
Rosberg hajt ki elsőként a pályára. Közben a Lotus szerelői Grosjean autójának első része körül szorgoskodnak.
Button lágy gumikon hajt ki az újraindítás után, míg például Alonso és Raikkönen a kemény keveréket próbálgatja. Több csapat is különböző gumin küldi két a két pilótáját, hogy összehasonlíthassák a két keveréket.
A lágy gumikon 1.32.851-re javítja az etalont. Mögötte csapattársa, Hamilton, őket pedig Alonso, Riakkönen, Pérez, Rosberg, Maldonado és Vettel követi.
Ez az edzés eddigi talán legváratlanabb pillanata... azonban hamar visszabújik a felhők mögé. A pálya így elég lassan szárad, az autók több helyen felverik a vizet.
A szintén lágy keveréken köröző Hamilton most átveszi tőle a vezetést, 1:32.728-cal.
A csapat úgy véli, az üzemanyagrendszer meghibásodása miatt álhatott le Pic autója.
A csapat arról tájékoztatja rádión, hogy a középső szektorban még körülbelül 2.5 tizedet javíthat a köridején.
A két McLaren mögött folyamatosan változnak az időeredmények, most a 3. helyre felugró Pérez mögött Grosjean, Raikkönen, Kobajasi, Vettel, Alonso, Webber, Rosberg az első tíz sorrendje.
A napsütésnek köszönhetően 17-ről már 23 fokra emelkedett az aszfalt hőmérséklete.
A Ferrari spanyolja lágy gumikon 1:32.157-zel megelőzi Hamiltont, közben Grosjean kemény gumikon beférkőzik kettejük közé.
A bal első gumin tapasztalja a problémát, Button abroncsai egyelőre rendben vannak. Alonsót közben arra figyelmeztetik rádión, hogy az edzés végén újra eleredhet egy kicsit az eső.
Az utolsó kanyar kijáratánál megcsúszik a nedves kerékvetőkön, és megpörgeti a Ferrarit. Szerencsétlen helyen, a célegyenes elején áll keresztbe, majd óvatosan kitolat a pályáról, és újra elindul. Nagy baj nincs, azonban úgy tűnik, hogy az első gumijai megsínylették az esetet, így visszatér a bokszba.
A Becketts-nél csúszott le a pályáról, átszánkázott a füvön, ekkor sérült meg az autó. Közben a gyors kört futó Kobajasi is megpördül a másik Sauberben. Folytatódik a csúszkálás: Senna a következő a pályán kívül...
Rosberg autójáról le kellett szerelni a padlólemezt, mivel olaj folyt rá - talán a motorból vagy a váltóból. A Mercedes szerelői éppen a padlólemezzel sétálnak a garázsba, miközben a versenyző az időeredményeket nézegeti a monitoron.
Déja vu... a Marussia fiatal versenyzője ismét kénytelen leparkolni autóját a pálya szélén, most azonban talán nincs szükség piros zászlóra. A pályamunkások már le is tolták a fűre az autót.
A csapat már azon dolgozik, hogy az időmérőre megjavítsák a Mercedest.
Kemény keveréken ugrik fel a második helyre, megelőzve Grosjeant. A csapat tájékoztatása szerint már a 7. körét futotta ezzel a szett abronccsal. A versenyzők többsége közben lágy gumin van.
Lengetik a kockás zászlót, Alonso idejét már senki nem tudja megjavítani. Vettel még próbálkozik egy gyors körrel, de nem tudja megjavítani saját idejét. Alonso mögött az első tíz sorrendje: Button, Grosjean, Vettel, Raikkonen, Hamilton, Maldonado, Pérez, Kobajasi, Hülkenberg.
Egyelőre megjósolhatatlanok az erőviszonyok, a hétvége előtt is esélyesnek tippelt McLaren mindenesetre jó formában van, de bárki okozhat meglepetést. Ráadásul az eső is könnyen megkavarhatja a dolgokat... Az időmérő két óra múlva, délután 2-kor veszi kezdetét. Tartsanak velünk akkor is!