A tervezettnél több kötvényt adott el az állam

Vágólapra másolva!
Az Államadósság Kezelő Központ magas túljegyzés mellett, a meghirdetettnél 17 milliárd forinttal több 3, 5 és 10 éves lejáratú kötvényt adott el a kétheti rendszerességgel csütörtökönként rendezett aukción, az előzőn kialakultnál kissé alacsonyabb hozammal.
Vágólapra másolva!

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁAK) csütörtöki aukcióján a három-, az öt-, illetve a tízéves kötvényekből összesen 61 milliárd forintnyit adtak el, 6 milliárd forintnyival többet, mint a június 28-i aukción.

Az ÁAK a 3 éves kötvényből az előző aukciónál 2 milliárd forinttal többet, 20 milliárd forintot hirdetett meg jegyzésre, de a csaknem kétszeres túljegyzésre 30 milliárd forintért adott el belőle. A 2015. augusztus 24-én lejáró kötvény hozama a június 28-i aukcióhoz képest kissé, 19 bázisponttal, 7,44 százalékra csökkent.

Az 5 éves kötvényből 14 milliárd forintnyit vitt az aukcióra az ÁKK, a két héttel korábbinál 2 milliárd forinttal többet. A közel háromszoros túljegyzésre 3 milliárd forinttal, 21 milliárd forintra emelte az értékesítést. A 2017. november 24-én lejáró kötvényből 59,930 milliárd forintra volt jegyzési érdeklődés, míg két héttel ezelőtt csak 44,4 milliárd forint értékűre. Az 5 éves kötvényre 7,73 százalékos átlaghozam alakult ki, szemben a két héttel korábbi aukció 7,84 százalékos átlaghozamával.

A 10 éves kötvényből 10 milliárd forintot hirdetett meg az ÁKK, míg a június 14-i aukción 11 milliárdot. Az elsődleges forgalmazók 20,82 milliárd forint ajánlatot tettek, ez jóval alacsonyabb a korábbi 38 milliárd forintos jegyzésnél. Az ÁKK a meghirdetettnek megfelelően 10 milliárd forintért értékesített a kötvényből. A mostani aukción 7,82 százalékos átlaghozam alakult ki ezekre a kötvényekre, ugyanannyi, mint a június 14-i aukción.