Emberséget kér az ombudsman a félrebírságolások miatt

Vágólapra másolva!
Mérgezéssel vitte a gyereket kórházba - megbüntették, mert közben nem keresett engedélyezett parkolót. A szokott helyen hagyta a járművét - megbüntették, mert valaki ellopta a parkolást engedélyező táblát. Tilosban parkolt - kétszer is megbüntették, mert két rendőr is járt arra. Ez így nem maradhat az alapvető jogok biztosa szerint, ezért Navracsicsnak és a rendőrségnek is írt Szabó Máté.
Vágólapra másolva!

Több olyan esettel keresték meg Szabó Mátét, az alapvető jogok biztosát, amelyben autósokat bírságoltak meg a parkolócégek vagy a rendőrség, de ha kicsit is emberségesen jártak volna el a hatóságok, a büntetést elengedték volna. Az ombudsman szerint ez nem maradhat így.

Az egyik panaszos a kislányát súlyos mérgezéssel vitte kórházba, és a szükséghelyzetben tilosban hagyta az autóját. A KRESZ megsértése miatt a rendőr-főkapitányság 30 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte. A fellebbezését az illetékes rendőr-főkapitányság elutasította.

Szabó Máté az ügy tanulságaként megállapította, hogy egyfelől az objektív felelősség bevezetésének jogalkotói célját, a szabálysértések és közlekedési balesetek számának visszaszorítását szem előtt kell tartani. Másfelől azonban megtörténhet, hogy valaki azért hajt az engedélyezettnél gyorsabban, azért hagyja a tilosban az autóját, hogy mentse a hozzátartozója, ismerőse életét, egészségét. Az élethez és az egészséghez való jog előbbre való, mint a bírság gyors behajtásához, a minél egyszerűbb eljárás lefolytatásához fűződő állami érdek - szögezte le az ombudsman.

Az alapvető jogok biztosa ezért azt javasolta a közigazgatási és igazságügyi miniszternek, hogy kezdeményezze a közigazgatási bírságot kiszabó eljárás módosítását. A hatóságnak szűk körben, meghatározott orvosi dokumentációk és igazolások alapján, egészségügyi szükséghelyzetekben legyen lehetősége, hogy méltányosságból elengedje vagy mérsékelje a bírságot.

Más, kevésbé súlyos hátterű parkolási esetekben is fordultak az alapvető jogok biztosához. Az egyik beadvány előterjesztője szokása szerint a lakása közelében, a járdán, olyan helyen parkolt, ahol azt közlekedési tábla engedélyezte. Csakhogy a táblát időközben ellopták, őt pedig az engedélyező tábla hiányában megbírságolták. A panaszos levelében jelezte a rendőr-főkapitányságnak, hogy az adott helyen szabályos a parkolás, ennek alátámasztásául fényképfelvételeket is csatolt a beadványához - ám érveit a rendőrség nem vette figyelembe.

Egy órán belül egymás után két rendőr is járt arra, mindkettő megbüntette ugyanazt a szabálytalanul várakozó autóst, akitől ezért kétszer is követelték a 30 ezer forint bírságot. Az egyik büntetést befizette, a másikat viszont nem, és arra hivatkozott, hogy egyazon helyen és időben kétszer bírságolták. A rendőr-főkapitányság ebben az esetben is fenntartotta a követelést, és csak az ombudsmani vizsgálat hatására változtatta meg a véleményét.

Emiatt az alapvető jogok biztosa felkérte az országos rendőrfőkapitányt, intézkedjen, hogy az eljáró hatóságok az első fokú határozatok ellen benyújtott jogorvoslati kérelmeket ne automatikusan, hanem minden esetben azok tartalma szerint, érdemben bírálják el.