Mindenütt beborul az ég délutánra

Vágólapra másolva!
Augusztusi hőség helyett kellemes meleg lesz ez a hét, még 30 fok sem lesz a csúcshőmérséklet. A Balatonnál időnként erősen megnövekszik a felhőzet, ezzel együtt néhány órás napsütésre lehet számítani.
Vágólapra másolva!

Szerdán a legtöbb napsütés a Tiszántúlon lesz, de délutánra ott is megnövekszik a felhőzet. A Dunántúlon erősen, illetve közepesen felhős lesz az ég, helyenként gyenge eső is lehet. Napközben megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet délután többnyire 26 és 31 Celsius-fok között alakul, de a tartósan és erősen felhős területeken kissé hűvösebb is lehet. Késő estére 19 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet.

A Balatonnál időnként erősen megnövekszik a felhőzet, ezzel együtt néhány órás napsütésre lehet számítani. Időnként erős lesz az északias szél, átmenetileg 50 kilométer/órás széllökések is lesznek. A viharjelző rendszer alapon van. Kora délutánra 26 fokig melegszik a levegő, késő este 21, 22 fok lesz. A tó vize most 26 fokos.

Az átvonult front után a hidegfrontokkal együtt járó tünetek léphetnek fel azoknál, akik fokozottan érzékenyek a légkörben zajló változásokra. Őnáluk reumatikus fájdalom, ingadozó vérnyomás, fejfájás, migrén, szédülés és ingerlékenység jelentkezhet.

Csütörtökön helyenként erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés a sok napsütés mellett. Csapadék ennek ellenére nem valószínű. Megerősödik meg az északi, északnyugati szél, elsősorban a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén. Hajnalban 12, 18 fokig hűl a levegő, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között alakul kora délután.

Dél-Európában tart még a hőség

A lehűlést az okozza, hogy váltakozó nedvességtartalmú, a korábbinál egy-két fokkal hűvösebb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé egy nyugat- és délnyugat-európai anticiklon peremén. Egyre kevésbé lesz meleg a héten, mert az északról érkező légáramlatok egyre hűvösebbek. Az anticiklon miatt viszont Európa déli és keleti része fölött kevés a felhő, sokat süt a nap. Csapadékra alig kell számítani a leszálló légmozgások miatt. Ott tovább tart a kánikula, a délutánonként általában 31, 40 fok közé melegszik a levegő.

Európa északnyugati felén ciklonok és a hozzájuk tartozó frontrendszerek alakítják az időjárást. Emiatt gyakran erősen felhős, csapadékos, hűvös az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 24 fok között alakul, de Norvégia északnyugati partvidékén csak 11, 13 fokot mérnek.