Ragyogóan derült idő lesz a hétvégén

Vágólapra másolva!
Az átvonult hidegfront mögött száraz, átmenetileg több fokkal hűvösebb levegő alakítja az időjárást. A hűvös légtömegek északnyugat felől érkeznek, csak hétfőre emelkedik 30 fok fölé a hőmérséklet.
Vágólapra másolva!

Pénteken a sok napsütés mellett fátyolfelhők érkeznek északról, de csapadék továbbra sem lesz. Néhol megélénkül a mérsékelt északnyugati, nyugati szél. Kora délutánra 21 és 26 Celsius-fok közé melegszik a levegő; Eger környékén lesz a leghűvösebb 20 fokkal, ehhez képest Pécsen 24, Budapesten 25 fok lesz a csúcshőmérséklet. A Balaton vize 19 fokos Siófoknál.

Késő este 15 és 20 fok közé hűl a levegő. Gyenge melegfront jellegű hatás kezdődik. Az időjárás-érzékenyeknek ingadozhat a vérnyomása. Csökkenhet a koncentrálóképesség.

Szombaton jobbára derült, napos idő várható. Északon, északkeleten, átmenetileg lehetnek felhősebb időszakok és tájak is, de csapadék itt sem lesz. Időnként megélénkül sz északnyugati szél. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke többnyire 5, 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 28 fok között alakul.

Vasárnap már országszerte derült vagy felhőtlen napos idő várható, csapadék nélkül. A változó irányú szél mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 7, 13, délután többnyire 26, 29 fok között alakul.

Fronthatásra már nem kell számítani, de a nagy napi hőingás miatt jobban kell figyelni az öltözködésre, mivel egyéntől függően jelentős különbségek lépnek fel a hőérzetben, és ez növeli a megfázás kockázatát. A hajnali és a kora délutáni hőmérsékletek közti különbség akár a 20 fokot is meghaladhatja.

Ilyen az idő Európában

Izland fölött ciklon örvénylik, amelynek hatására arrafelé gyakran erősen felhős, csapadékos az idő. Szintén ciklon található a Skandináv-félsziget északi része fölött. Frontrendszere a Kelet-európai-síkság északi területeitől egészen a Kárpát-medencéig húzódik, ezért sok a felhő, többfelé alakul ki eső, zápor, a délebbi vidékeken zivatar is előfordul.

Európa más területeinek időjárását többnyire magasnyomás, azaz anticiklonális hatás alakítja. Délnyugaton és délkeleten általában sokat süt a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet Európa északi részén többnyire 12 és 20 fok között alakul. Továbbra is nyáriasan meleg az idő Dél-Európában, ahol a délutáni órákra általában 25 és 35 fok közé melegszik fel a levegő.