Helyreteheti a RIM-et a mai gyorsjelentés

Vágólapra másolva!
Több nagy cég teszi ma közzé második negyedéves jelentését, a befektetők fókuszában leginkább a piaczárást követően jelentő Research In Motion (RIM) és Nike áll. Az elemzők pesszimisták a telefongyártóval kapcsolatban, egy gyenge gyorsjelentés könnyen kiolthatja a RIM tegnapi pluszait, míg a Nike profit terén haloványabb, árbevétel sorokon azonban növekedő számokat tehet közzé.
Vágólapra másolva!

Csapongó napokon lehet túl a RIM

A RIM mai gyorsjelentése árnyékolhatja be a részvény tegnapi derekas teljesítményét. Thorsten Heins vezérigazgató kedden arról számolt be, hogy kétmillió új előfizetővel gazdagodott a cég. A CEO szerint ez jól mutatja a jövő év elejétől életbe lépő új, a BlackBerry telefonokra gyártott operációs rendszer iránti érdeklődés erősödését.

Erősen tompíthatja azonban a derűt a társaság mai negyedéves jelentése. A Bloomberg elemzői konszenzusa alapján a RIM vesztesége tovább gyarapodhat a most lezárásra kerülő negyedévben. A társaság már az előző negyedéves időszak során is veszteségesen operált, most pedig 0,069 dollárról egészen 0,465 dollárra nőhet a társaság vesztesége.

A RIM értékesítési számai is baljós képet festenek, az várakozások szerint óriásit zuhanhat a technológiai cég árbevétele. Az elemzői konszenzus mintegy 40 százalékos, egészen 2,49 milliárd dollárig zsugorodást prognosztizál. Tehát a már több mint negyedik éve várt fordulat az árfolyamban egyelőre nem mutatja magát, sőt a mai gyorsjelentés akár tovább ütheti a másfél éve még 70 dollár környékén mozgó kurzust.

Research In Motion (Nasdaq)

Felemás számok érkezhetnek a Niketól

Nem várnak túl sokat a Nike negyedéves profitjától az elemzők, a most záruló negyedév nyereségétől zsugorodást várnak, 1,37-ről egészen 1,12 dollárig. Árbevétel téren azonban szépre sikerülhet a riport, ugyanis a Niketól jelentős, 6,08-ról 6,43 milliárd dollárra történő bővülést várnak a szakemberek. A gyarapodás hátterében a belső és a Kínából érkező kereslet élénkülése állhat.

Nike (NYSE)