Kicsikét, halálosan szűk a világ - Majka Curtis BLR: Belehalok című lemeze

Majka, Curtis, BLR
Vágólapra másolva!
Majka, Curtis és BLR Belehalok című száma hónapok óta tarol a YouTube-on. Majkával készült interjúnk itt olvasható, alább pedig a Belehalok című lemez kritikája következik. Mivel súlyos dolgokat fogunk mondani, módszeresen járunk el: a szöveget, a rapet és a zenét egyenként alaposan megvizsgáljuk a három blokkból (úgymint: Curtis, Majka és BLR) összeálló albumon.
Vágólapra másolva!

A szöveg

A dalszöveg persze nem tudományos értekezés, nem is József Attila-vers, hanem a dallal együtt él, jól csak a szívével látja az ember, igazán csak együtténekelve, -skandálva érzi át. No de ettől még egy igazán jó dalszöveg azt is ki kell, hogy bírja, ha az eszünket használva megnézzük - vagy legalábbis nem kéne, hogy az derüljön ki róla, hogy tele van értelmetlenségekkel.

Kicsikét szűk a világ nekem
Keresem benne még a helyem
Nem látom tisztán a holnapot
Lehet, hogy ebbe én ma még belehalok!
(Belehalok)

Mindenki hallotta már ezt a refrént, ámde vajon ki tudja a választ a kérdésre: ez a szegény lírai én egészen pontosan mibe is halhat bele még ma? Abba, hogy nem találta még meg a helyét a világban? Ha ez bármilyen mértékben halálos lenne, hát senki nem élné túl a kamaszkorát. (Mi több, állítólag a felnőttek is nagy számban túl szokták élni, ha néha nem találják a helyüket.) Vagy abba, hogy nem látja tisztán a holnapot? A tudomány jelenlegi állása szerint a holnapot senki nem látja, nemhogy tisztán, de sehogy. Vagy hogy kicsikét szűk a világ? Kicsikét, de azért jaj, halálosan? Vagy a három együtt?

A szívem húrjain az ördög pengeti a gitárt (Élet bábja)

Vagy gitárt pengetünk, vagy a húrokat pengetjük a gitáron, de a húrokon nem pengetjük ám a gitárt, még akkor sem, ha ezek a szívnek a húrjai.

Csibésznek néznek, mert szét vagyok varrva
De le vagytok szarva, tudom, élve vagy halva
(C4)

Hogy kerül ide az "élve vagy halva"? A csibésznek nézők vannak élve vagy halva leszarva? Vagy a beszélő van élve vagy halva azok szerint, akik csibésznek nézik, de közben le is vannak szarva? Vagy... na jó, meg sem lehet fogalmazni értelmesen a kérdést, mert egészen pontosan úgy került ide, hogy kijött a szótagszám, rímelt, ráadásul ez egy nagyon, nagyon kemény szófordulat. (Sőt nem is jött ki a szótagszám, mert kellett még két szótag; ez lett az, hogy "tudom". Szerintem a "sej, haj" jobb lett volna.)

Kezemben a májk és nem az Iron Tyson, a neve Shure SM-58, kis barátom (Tedd fel)

Oké, ez nem értelmetlen, viszont valószínűleg az első olyan termékelhelyezés magyar dalszövegben, amelyet egy roppant béna angol szójátékkal vezetnek fel.

Igazából a jó dalszövegnek nem is kell feltétlenül értelmesnek lennie. Vegyük a lemezről ezt, hogy: "Nehogy már te mondd meg azt, hogy mi a jó / Egy korsó, két pikoló" (Nekem nem kell). Van egy jól skandálható sor, amivel mindenki tud azonosulni*, és mégis mindenki úgy érezheti, hogy na most jól megmondta; utána pedig egy mókás izé, amivel kapcsolatban fel sem merül, hogy milyen logika szerint került ez ide, mi az értelme, egyszerűen csak jól hangzik. Az idézett példák viszont, sok másikkal együtt, értelmesnek akarnak látszani, ámde sajnos nem azok. (* Persze ne feledkezzünk meg itt azokról az embertársainkról, aki azt akarják, hogy mások mondják meg nekik, hogy mi a jó. Biztos vannak ilyenek is.)

Amúgy a szövegek témái pont ugyanazok, amiket ezerszer hallott bárki, aki nem zárkózik el teljesen a magyar mainstream raptől: bulizás, csajok ajnározása és alázása, én vagyok a kemény srác a valóságból, az irigyek egyenek szart. Arra, hogy nem a kilencvenes évek második felében, hanem 2012-ben született a lemez, nagyjából az utal, hogy van egy beszólás Fluornak; bár a jövő történészei ez alapján inkább 2011-re datálnák a műalkotást.

Na meg ugye a Belehalok. Hallgassuk csak meg (vagy olvassuk el) figyelmesen: igazából csak annyi derül ki belőle, hogy a három lírai én régen azt hitte, hogy "nincs, ami megállítja", és ennek különféle variációi. Aztán valahogy, ki tudja, pontosan hogyan, kiderült ám, hogy ez nem így van, és most egy kicsit annyira nem jó neki (vagy hát belehal), viszont imádkozik és/vagy rappel, és emiatt azért mégiscsak viszonylag jó. Abban a műfajban, amely a popzenén belül a legalkalmasabb arra, hogy történetet meséljen, ez eléggé soványka. Nem is történet, hanem egy történet elnagyolt váza, többé-kevésbé költőinek szánt, nem egyszer elhibázott képekkel és bölcselmekkel kitöltve. ("Úszom az árral, és hiába látom, messze a part / Az éj leple alatt én csak tovább írom a dalt!")

Értem én, hogy pont a szöveg e homályossága az, ami alkalmassá teszi a Belehalok-ot arra, hogy mindenki magáénak érezhesse: nem zavarják holmi konkrétumok abban, hogy a saját problémáit belelássa. Viszont az igazán jó hiphopban egyszerre van meg a valódi történetmesélés és az azonosulás lehetősége - itt az elsőt a második kedvéért fel kellett áldozni. Az, hogy a Belehalok ilyen nagy siker lett, nem azt igazolja, hogy jó a szövege, hanem azt, hogy a magyar mainstream popzene annyira nem képes kitermelni olyan átélhető dalokat, amelyek a hallgatók életproblémáit dolgozzák fel, hogy amikor jön egy ilyen, akkor arra roppant hálásan lecsapnak a tömegek.

Forrás: Curtis Facebook

A rap

Az úgy megy, hogy mindegyik rappernek van néhány hanghordozása: mondjuk a keménykedős, a bulizós és az elmélkedős-lírai; van egy jellegzetes ritmusképlete, vagy talán kettő, de egymáshoz hasonló - és akkor kész, ezzel végig is lehet tolni egy teljes lemezt, vagy éppenséggel teljes életművet. Hármuk közül BLR emelkedik ki, mert neki a többieknél is ritmizáltabb, enyhén éneklős a stílusa, ami viszonylag érdekes mondjuk kétszer (és amúgy simán ő viszi a prosztósági csúcsot is a lemezen). Persze egy jó rappernek kell egy felismerhető stílus, de ennek nem a hanghordozások-ritmusképletek nagyon korlátozott számában kéne megnyilvánulnia. Sőt pont fordítva van: ha valaki jó, akkor pont hogy felismerhető marad akkor is, ha gyorsan mondja és ha lassan, ha ráhúz egy erős ritmust vagy ha az élőbeszédhez közelíti - mert bizony, ilyen is van ám a hiphopban, nahát.

Amúgy meg kell hagyni, legalább a beszéd és a szöveg ritmusa ritkán üti egymást; csak néhány feltűnő prozódiai hibával találkoztam, igazán zavaró pedig csak a Nagylányban van: a "nem a melled, csak a hangulat a lapos" úgy hangzik kimondva, hogy "alapos". Az a helyzet, hogy a magyar popmezőnyben ez már kiemelkedő teljesítménynek számít; de nehogy már ez legyen a mérce. (Zárójelben jegyzem meg, hogy egyben végighallgattam a YouTube-on egy nagy halom Majka-számot, és iszonyú erősen kiugrott, amikor megszólalt Dopeman: bizony, ő volt az a megszólalók közül, aki ténylegesen valamilyen; akármit gondoljunk a zenéjéről és a figurájáról, ezt el kell ismerni.)

A zene

Nem is az a nagy baj, amit internetszerte sokan kitárgyaltak, hogy a Belehalok alapját "lopták" - amúgy nem lopták, megvették, a borítón fel is van tüntetve a szerző, 1234InDaPlaceToBe. Ez inkább csak ciki, egy ennyire szem előtt lévő cuccot átvenni. Hanem az a nagy baj, hogy a főként BLR, illetve Schrank Doma által készített alapok roppant szellemtelenek, és gyakran ezenfelül még bénák is. A gépdobokat és zongorát, hegedűt használó zenék jó része Nana, a kilencvenes években egy ideig nagyon sikeres német néger ihletésében fogant - pedig rajta már akkor is mindenki röhögött, aki rajta kívül bármi mást hallott a hiphopból. (Érdekes, hogy ilyen alapokat legutóbb arab rappereknél hallottam - de hát ők nem a zenéjük érdekessége, hanem egyéb okok miatt fontosak.) Más részük annyira semmilyen, mintha egy zeneszerkesztő programhoz bemutatóként adott "nyugati parti bulirap" vagy "R&B" demót hallanánk.

Ráadásul bénán, erőtlenül és aránytalanul szólnak. Különösen feltűnő ez az R'n'B All Stars (Tedd fel) teljesen átgondolatlan, szétcsúszott hangzásában; vagy az Oujee című számban, ahol az az "ötlet", hogy legyen egy ismétlődő részlet női kórussal, de arra már nem jutott energia, hogy ezt rendesen hozzáigazítsák a dalban megszólaló többi hanghoz. Az meg különösen feltűnő, hogy míg az amerikai hiphopban évek óta az a standard, hogy ha van dobgép, akkor a lábdobok hatalmasat robbannak, addig itt mennyire erőtlenül kopácsol minden; a nyitó C4-et pedig egyenesen túl- és szétkopogja a lábdob.

Összefoglalás és kitekintés

Azt kár lenne tagadni, hogy van néhány fülbemászó, mi több, kivakarhatatlan dallam a lemezen; főként Majka blokkjában. De könyörgök, becsüljük már többre mind magunkat, mind a popzenét, mint hogy megelégedjünk ezzel és néhány messziről magvasnak látszó sorral! Pedagógiai okokból az osztályzat tehát: D. Bónuszként pedig íme egy példa arra, hogyan néz ki egy olyan kommersz hiphop 2012-ben Amerikában, amelyben sok hasonló vonás van, mint a Belehalok zenéiben (dobgép, szintivonósok, erősen ritmizált rap, ének), viszont jó.