Az adókon bukott milliárdokat a Telenor

Vágólapra másolva!
Komoly érvágást okoztak a Telenornak az adók, a cég eredménye ötödével csökkent a harmadik negyedévben.
Vágólapra másolva!

A telefonadó miatt 20 százalékkal csökkent a Telenor Magyarország eredménye a harmadik negyedévben - közölte a távközlési társaság.

Az egyszeri tételek nélküli kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 12,23 milliárd forintot tett ki, az árbevétel pedig 40,5 milliárdra rúgott, szemben a 2011 harmadik negyedében elért 41,7 milliárddal.

A Telenor közleményében jelezte, hogy a harmadik negyedévben a cég 2,5 milliárd forint telefonadót és 2,4 milliárd forint távközlési különadót (válságadó) fizetett. A két adó együtt kétszerese az elmúlt év hasonló időszakára számított ágazati különadó 2,5 milliárd forintos összegének, és 12 százaléka a harmadik negyedév árbevételének.