Milyen világ születik Obama és Romney ütközetéből?

Mindkettőjük élete példás, de vannak jellemhibáik. A céljuk az amerikai szuperhatalmi pozíció megőrzése, de nagyon más úton mennének. Miben hasonlít, és miben különbözik Barack Obama és Mitt Romney, akiről kedden szavaznak az amerikaiak egy elképesztően szorosnak ígérkező választáson?

Két nagyszerű ember (apróbb jellemhibákkal)

Barátságosak, jószívűek, intelligensek és családszeretők. A saját kampánystábjuk által sugallt kép szerint ez ugyanúgy igaz Barack Obama jelenlegi elnökre és kihívójára, Mitt Romneyra is. Könnyen lehet, hogy ez nagyjából meg is egyezik a valósággal, a két jelölt ugyanis nagyon mélyreható vizsgálódásnak volt kitéve a média és a politikai ellenoldal részéről, de egyikük esetében sem derült fény semmilyen botrányos dologra. Obama esetében sokáig csak az rontotta az ideálisnak megfestett képet, hogy dohányzott, bár állítólag már felhagyott ezzel a káros szenvedéllyel, Romney múltjából pedig az tűnik az egyetlen vad dolognak, hogy egy családi kiránduláson a csomagtartóra kötözte fel (egy dobozban) a kutyájukat.

A kampány ugyanakkor rávilágított a két jelölt kevésbé előnyös jellemvonásaira is. Mindkettejükről kiderült például, hogy hajlamosak a "cél szentesíti az eszközt" elvét követni, és az elnökválasztási küzdelemben sok nemtelen fegyvert vetettek be egymás ellen. A kampányhirdetések tele voltak csúsztató vagy szimplán hazug állításokkal, és meglehetősen könnyedén vették a saját korábbi ígéreteiket, illetve állításaikat is.

Obama és Romney kampányában sok hasonlóság is volt. Kattintson a képre, és nézze meg a jelölteket képpárjainkon!

Obama például az egyik legkeményebb bírálója volt annak a legfelsőbb bírósági döntésnek, amely lehetővé tette, hogy cégek korlátlanul adományozzanak pénzt politikai szervezeteknek, a kampányban ugyanakkor ő is élt ezzel a lehetőséggel (igaz, csak az után, hogy a republikánusok beerősítettek ezen a fronton). Mitt Romney pedig talán bele is szédült a saját, nagy ívű fordulataiba: a kampány elején például még azt ígérte, hogy csökkenti a leggazdagabbak adóját is, mostanra azonban kitalálta, hogy mégse tenné ezt. Jellemző volt a fordulataira az is, hogy az év elején még arról beszélt, hogy ő egy "súlyosan konzervatív" kormányzó volt, most azonban már azt mondja, hogy kormányzóként milyen könnyedén tudott együttműködni a demokratákkal.

Mi lesz a világgal?

A külpolitikáról nem sok szó esett a kampányban, és amikor előkerültek ezek a témák, akkor is úgy tűnt, hogy nem sok különbség van a két jelölt között. Bár Romney a kampányrendezvényein gyakran beszélt arról, hogy szerinte Obama nagyon erőtlen külpolitikát folytat, amikor leült vele szemtől szembe a kifejezetten erről a témáról tartott tévévitában, akkor az derült ki, hogy szinte semmit sem csinálna másképp. Ő sem akar katonai beavatkozást Szíriában, ő is elsősorban szankciókkal és tárgyalásos módszerrel próbálná megállítani az iráni atomprogramot, és nagyon elégedett az al-Kaida vezetőinek likvidálását célzó dróntámadásokkal is.

Mindkét jelölt azzal az ígérettel kampányolt, hogy keményen fellépnek a szerintük szabálytalanul kereskedő Kínával szemben, azonban a választási küzdelem során elhangzottakból kiderült az is, hogy ha rajtuk múlik, akkor nem mostanában fog az iraki vagy az afganisztáni háborúhoz újra katonai konfliktusba bonyolódni az Egyesült Államok.

A két elnökjelöltet mintázó bábuk

A nemzetközi viszonyokat tekintve talán a legnagyobb különbség kettőjük között az, hogy Obama sokkal inkább hajlik az átfogó klímaváltozás elleni küzdelemre, mint Romney, aki ugyan a liberális Massachusetts kormányzójaként még szintén támogatta ezt az ügyet, mostanra azonban igazodott a republikánus párton belül meghatározó klímaszkeptikus irányzathoz.

Mi lesz az Egyesült Államokkal?

Itt is megvan a közös nevező: mindketten azt akarják, hogy az Egyesült Államok megőrizze szuperhatalmi pozícióját, és hogy a négy évvel ezelőtt elmélyült pénzügyi (majd aztán gazdasági) válság ne vezessen a római birodalom bukását idéző végzetes hanyatláshoz. Abban is egyetért Obama és Romney, hogy ez egyáltalán nem lehetetlen feladat, a követendő útban azonban már nagyon komoly különbségek mutatkoznak.

A republikánusok azt gondolják, hogy Obama egy "európai stílusú szocialista" országgá akarja változtatni az Egyesült Államokat, és számukra nincs rettegettebb szó annál, hogy szocialista (talán csak a kommunista). Romney ezért azt ígéri, hogy ha győz, akkor egyrészt nagyszabású adócsökkentést vezet be, hogy felpörgesse a gazdaságot, másrészt pedig leépíti a szövetségi kormányszervezetet (bár a hadsereg költségvetését közben megnöveli). Obama eközben azzal érvel, hogy ugyan az állami kiadásokat valóban vissza kell fogni, de szerinte az ország csak akkor lehet sikeres, ha komoly állami beruházásokat hajtanak végre az oktatásban, a kutatásban és az infrastruktúra építésében.

Az amerikai választókban csak az kelthet némi aggodalmat, hogy a rendkívül intenzív kampány ellenére is adós maradt mindkét jelölt néhány fontos kérdés megválaszolásával. Romney például nem hajlandó elárulni, hogy milyen adókedvezményeket szüntetne meg a programjában szereplő adóreform részeként, pedig ezekkel a kedvezményekkel rengetegen élnek. Obama pedig arról beszél meglehetősen homályosan, hogy miként is képzeli el a hatalmasra duzzadt államadósság és költségvetési hiány lefaragását. Bár sokszor elmondta, hogy megnövelné a leggazdagabbak adóterheit, de megoldásnak ez nyilvánvalóan kevés lesz. Így az amerikai választók csak abban lehetnek biztosak, hogy bárki is nyeri a választást, mindenképpen jönnek majd fájdalmas, a kampányban nem részletezett lépések.

Mi lesz velük, ha veszítenek?

Barack Obamának biztosan ez lesz az utolsó kampánya. Bármi is lesz a keddi választás eredménye, az elnökséggel felért a csúcsra, és ha ennek a megbízatásnak vége, akkor - az elődökből ítélve - már csak az emlékiratok megírása, a politikai örökség ápolása vagy valamiféle jótékonysági munka vár rá. Ha nyer, akkor csak négy év múlva kényszerül erre a pályára, ha nem, akkor viszont már jövő januárban hozzákezdhet a mostaninál sokkal kevésbé befolyásos, de mindenképp nyugalmasabb életvitel kialakításához. Bár a demokratákat biztosan megrázná egy ilyen szoros küzdelemben elszenvedett vereség, a párton belül több tehetséges és sikeres politikus is van, akik valószínűleg már most, a választás kimenetelének ismerete nélkül is gondolkodnak azon, hogy vajon hogyan érdemes helyezkedniük 2016-ban.

Mitt Romney útja kevésbé tűnik kényszerpályának, de ha veszít, akkor valószínűleg örökre leszámolhat az elnöki álmokkal. Mondhatni hat éve, a kormányzóságának vége óta kampányol ezért a pozícióért, és ez már a második nekifutása. Ha elbukja, akkor a republikánus párt (amelynek konzervatív keménymagja egyébként is idegenkedve fogadta őt) biztosan új jelölt után néz 2016-ban, és van is kiből válogatni, hiszen jelenleg is több állam élén állnak tapasztalt és népszerű republikánus kormányzók. Vereség esetén azonban a hagyományosan a konzervatív fehér lakosságra támaszkodó republikánusoknak szembe kell nézniük azzal is, hogy ha nem újulnak meg, és nem igazodnak az etnikailag egyre változatosabb amerikai társadalom változásaihoz, akkor nehéz lesz visszahódítaniuk az elnökséget.