Visszavágta a Telekom-célárát az Erste

Vágólapra másolva!
Csökkentette a Magyar Telekomra vonatkozó célárát az Erste, elsőként reagálva az elmúlt napok rossz híreire a cég körül. További csökkentések várhatók még.
Vágólapra másolva!

Megérkezett az első Telekom célárcsökkentés a múlt hétvégi, e hét eleji rossz hírekre, az Erste 400 forintra vágta vissza a részvényre becsült célárát az épp november elején megerősített 470 forintról. Az elemző ajánlása a részvényre maradt tartás. November elején az Erste már arról írt, hogy a Magyar Telekom osztaléka csökkenhet, ezért csökkentették a 2012-re és 2013-ra vonatkozó profitvárakozásaikat.

Az előttünk álló időszakban nyugodtan számíthatunk további célárcsökkentésekre más elemzőktől is, hiszen a pénteken bejelentett harmadik megszorító csomag kapcsán a Magyar Telekom terhei tovább nőnek.

Matolcsy György javaslatára a második csomagban bevezetett közműadó mértékét 25 százalékkal növelték a keddi zárószavazás előtt, így 2013-ban ugyan nem kell már válságadót fizetnie a Telekomnak, de a 2012 közepétől érvényes telefonadóval és az új közműadóval több adót fizet, mint az Európai Bizottság által is kifogásolt válságadóval. Ez az elemzői modellekhez képest látható csökkenést okoz a Telekom kamat, adó és értékcsökkenés előtti eredményében (EBITDA).