Vágólapra másolva!
30 ezerrel többen fognak dolgozni idén, mint tavaly Czomba Sándor szerint, aki szerint 150 milliárdba kerülhet a bérkompenzáció.
Vágólapra másolva!

A bérkompenzáció az idén a versenyszférában 64 milliárd, a közszférában pedig 87 milliárd forintból valósul meg - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Az államtitkár egy csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt erről, amelyen ismertették a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének (MKIK-GVI) 2013-ra vonatkozó munkaerő-piaci prognózisát.

Parragh László, az MKIK elnöke a felmérésről elmondta, a tavaly ősszel megkérdezett mintegy 6800 cégből 14 százalékponttal többen terveznek létszámnövelést 2013-ban, mint elbocsátást. Hozzátette, hogy tavaly csak 11 százalékpont volt ez az arány, és ez nagyjából teljesült is év közben.

Czomba Sándor kiemelte, várakozásaik szerint a nehézségek ellenére is tartható a tavalyihoz hasonló 30 ezer körüli foglalkoztatásbővülés 2013-ban is.