Ilyen lesz az alaposan átszabott Suzuki SX4

Vágólapra másolva!
Kínában sikerült lefotózni a modellfrissítés utáni kis szabadidő-autót. Elképzelhető, hogy a gyártása már idén megkezdődik az esztergomi gyárban.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]
Kínában kapták lencsevégre a frissítés utáni SX4-est

Jelenleg SX4, a Swift és a Splash készül Esztergomban, ez utóbbit Opel emblémával is gyártják, de az Agilát nálunk már nem forgalmazzák, csak exportra készül. Tavaly 155 ezer autót szereltek össze, amelynek csak töredéke, mintegy négyezer darab talált gazdára itthon. Hiszasi Takeucsi vezérigazgató optimistán tekintett a jövőbe a tavalyi gyárlátogatáson elmondott beszédében, 2013-ra már 180 ezer autóval számolt. Januártól visszaállt a kétműszakos termelés, ennek oka, hogy végre új modellel bővül a gyártás, a még csak tanulmányként létező S-Crosszal.


Az S-Cross szériaváltozata márciusban debütál. Ennél valamivel kisebb lesz, és megváltozik a neve is

Az alsó-középkategóriába tartozó S-Cross végleges szériaváltozata egy hónap múlva mutatkozik be a Genfi Autószalonon. Hársfalvi János, a Magyar Suzuki Zrt. marketingvezetője azt nyilatkozta az [origo] kérdésére, hogy a szeptembertől gyártásba kerülő autó valamivel kisebb lesz a tavaly ősszel leleplezett tanulmánynál, de azért így is jóval nagyobb marad, mint az SX4. Azt is elárulta, hogy S-Cross név biztosan nem marad meg.

Forrás: [origo]
Elölről jelentősebbek a változások, mint hátulról az SX4-esen

Azonban a Nissan Qashqai méretű újdonság mellett a 2006 óta létező SX4 is gyártásban marad, igaz, a képek alapján hamarosan ráncfelvarráson esik át. Egyelőre nem világos, hogy a Kínában lefényképezett frissített példányt csak a helyi piacra szánták, vagy Európában is bemutatkozik - erről Hársfalvi sem tudott információkkal szolgálni.

Forrás: [origo]
Tavaly novemberben a kínai Kuangcsoui Autókiállításon mutatkozott be a krómmaszkos SX4 szedán

Az mindenesetre biztos, hogy nem a tavaly ősszel, Kínában bemutatott szedán krómozott hűtőmaszkját kapta meg a ferdehátú, hanem egy teljesen áttervezett orr-részt, új fényszórókkal, hűtőmaszkkal és lökhárítóval. Nem változtak meg hátul a lámpák, csak a lökhárító, amely egy diffúzorhatású díszbetétet kapott.