Takarékra tekerhető az elektromos Golf

volkswagen e-golf
Vágólapra másolva!
Genfben mutatja be az elektromos Golf szériaváltozatát a Volkswagen. Az autó három vezetési módot kínál.
Vágólapra másolva!

Noha a vevők érdektelensége miatt egyre több gyártó fordul el a nemrég még megváltóként emlegetett elektromos autóktól, a Volkswagen még nem dobja be a törölközőt. Éppen ellenkezőleg: Európa kedvenc autójából, a Golfból készített elektromos változatot, a szériamodell a Genfi Autószalonon debütál.

Kívülről csak néhány apró módosítás árulja el, hogy nem egy simát, hanem az e-Golfot látjuk: a hűtőrácson, az első lökhárítón és a lámpákon változtattak, bent a műszerfalat alakították át az elektromos hajtáshoz passzolóra. Az autó 115 lóerős villanymotort kapott, a legnagyobb nyomaték 270 Nm.

Százas tempóra 11,8 másodperc alatt gyorsul az e-Golf, a végsebességet hatótávolsági okokból 135 km/óránál korlátozták. A Normal mellett választható két további, spórolósabb vezetési mód is: az Eco 95 lóerőre korlátozza a teljesítményt és 120 km/órára a végsebességet, a Range a légkondit is kikapcsolja, és maximum 90-es tempót enged. A Volkswagen 175 kilométeres hatótávolságot adott meg egy teljes feltöltésre, a 26,5 kWh-s, a hátsó ülések alatt elhelyezett lítium-ion akkumulátor öt óra alatt tölthető újra. Az elektromos hajtás 250 kilóval növelte a Golf tömegét.