Nyakunkon az újabb devizakötvény?

Vágólapra másolva!
Akár már egy-két héten belül újabb devizakötvény-kibocsátással jelentkezhet az ÁKK a legfrissebb hírek szerint. A kormányon ugyan nincs kifejezett nyomás a további külföldi forrásbevonásra, de úgy tűnik, igyekszik kihasználni a sikeresnek mondható előző aukció hangulatát, hogy biztosítsa az idei devizás forrásbevonást.A forint poztívan reagált, nagyot erősödött napon belül.
Vágólapra másolva!

Újabb devizakötvény-kibocsátásra készülhet az Államadósságkezelő Központ, az ehhez szükséges dokumentumokat már március elején benyújthatja az amerikai értékpapírpiaci felügyeletnek - írja a Reuters. Az ÁKK ezzel együtt cáfolta, hogy a kormány különösebb nyomás alatt állna, ami miatt ismét a nemzetközi piaci forrásokhoz kell fordulnia.

Az ÁKK vezérigazgató-helyettese, Buzás László a Reutersnek elmondta, hogy a kibocsátás devizaneméről és pontos időpontjáról nem született még döntés, és mindez nagyban függhet az aktuális piaci hangulattól és a regisztrációs procedúra hosszától. Nem zárta ki az eurós kötvénykibocsátás lehetőségét sem, de véleménye szerint a dollárban denominálit kibocsátás "erős alternatíva", mert a világban hatalmas mennyiségű dollárlikviditás mozog, és számos nagy befektető érdeklődik feltörekvő piaci eszközök iránt.

Az újabb kibocsátás hírére nem mondhatjuk, hogy nyilvánvaló volt, de szépen passzol a törekvés a kormány stratégiájáról kialakult képbe. Az alig két hete lezajlott hasonló kibocsátás sikerét úgy értelmezte, hogy a piac egyértelműen bizalmat szavazott a kormány gazdaságpolitikai törekvéseinek, és visszaigazolta, hogy helyes lépés volt elkerülni a kötöttségekkel járó IMF-megállapodást.

A forint látszólag pozitívan reagált a hírre, a napon belüli 296,7 körüli csúcsról (a forint szempontjából mélypontról) már a tegnapi zárószint alá, 295,5 közelébe süllyedt az euró-forint árfolyam, amiben a kötvénykibocsátásról szóló hírek is szerepet játszhattak.

Az euró-forint árfolyam (1 perces)

Egyszer már bejött

Az ÁKK-nak február közepén az eredetileg tervezett 2 milliárd dolláros mennyiségen jócskán felül, 3,25 milliárd dollár értékben sikerült tegnap dollárban denominált állampapírokat értékesítenie. A kereslet kirobbanó volt a kibocsátás iránt, 12 milliárd dollárnyi ajánlat érkezett a meghirdetett kötvényekre, így a végső aukciós hozam valamivel alacsonyabb lett, mint az előzetes várakozások. A 2 milliárd dollárnyi tízéves kötvény hozamfelára az amerikai állampapírhozamok felett 345 bázispont lett, míg az ötéves kötvények 335 bázispontos felár mellett keltek el, így a rövidebb papír hozama 4,35 százalék, míg a hosszabb lejáratúé 5,5 százalék volt az aukcióban.

A magyar állam 2011 óta először merészkedett ki a nemzetközi kötvénypiacra, így pozitívnak tekinthető a kötvénykibocsátás eredménye, de érdemes a nagy optimizmusban hozzátenni, hogy régiós versenytársaink közelmúltbeli hasonló kibocsátásai egytől egyig alacsonyabb kockázati felár mellett zajlottak, azaz a környéken Magyarországot ítélik az egyik legkockázatosabb célpontnak a befektetők (egyedül Ukrajna tízéves dollárkötvénye kelt el magasabb felár mellett).

Az előző kibocsátással a kormány csak részben tudta fedezni a 2013-ban összesen lejáró mintegy 5,15 milliárd eurónyi devizás tartozás refinanszírozását. Az előzőhöz hasonló volumenű dolláros forrásbevonással és a szintén sikeresnek mondható eurós lakossági állampapír (több mint egymilliárd eurót vont be ezen keresztü az ÁKK) révén ugyanakkor kellően közel jutna ehhez az összeghez a kormányzat ahhoz, hogy lényegében letudhassa ezeket a kötelezettségeket. Ez nyilvánvalóan tovább növelné a gazdaságpolitika mozgásterét, különösen ha a kormány törekvéseinek megfelelően nyáron kikerülne Magyarország a túlzott deficiteljárás alól.

Ahogy korábbi elemzésünkben is rámutattunk, a kibocsátás relatív sikere legalább annyira volt köszönhető a kedvező nemzetközi hangulatnak és az egyre erősödő hozaméhségnek, mint a magyar gazdaságpolitika iránti feltétlen szimpátiának. A kibocsátás kockázata, hogy a kormányt hamis illúzióba ringatná a két héttel ezelőtti siker. Az elmúlt napokban ugyanakkor a nemzetközi tőkepiac egyre inkább hektikussá vált, kisebb korrekció bontakozott ki a legfontosabb kockázatos eszközökben, így például a perifériaországok kötvénypiacán is, ami a megnehezítheti az ÁKK dolgát, feltéve, hogy valóban tartósabbá válik ez a "se veled, se nélküled" hangulat a piacokon.