Vágólapra másolva!
A német megérti, hogy csapata a dobogóra állás lehetőségét feláldozva miért kérte meg őt a futam hajrájában arra, szakadjon le az üzemanyagot spóroló Lewis Hamiltontól. Szerinte fordított esetben ugyanilyen döntést hoztak volna. Hamilton elismeri, hogy Rosberg jobban versenyzett Malajziában.

Nemcsak a Red Bullnál állt a bál a Malajziai Nagydíjon a csapatutasítások ellen lázadó versenyzők miatt, hanem a mögöttük végző Mercedesnél is. Lewis Hamilton a táv nagy részében Nico Rosberg előtt haladt néhány másodperccel, de hamar világossá vált, hogy fogytán van az üzemanyaga, és nem tudna célba érni, ha végig maximális tempót diktálna.

A Mercedes először arra kérte, hogy a féktávok előtt hamarabb engedje fel a gázpedált, aztán már a korai sebességváltásokra is szüksége volt. Az utolsó körökben annyira vissza kellett vennie a tempóból, hogy a Mercedes hiába kérte a Hamiltont szorosan követő Rosberget, hogy szakadjon le róla, a német akarva-akaratlanul is rátapadt csapattársa autójára. A rádión keresztül többször követelte, hogy megelőzhesse Hamiltont, de Ross Brawn csapatfőnök kapásból elvetette a lehetőséget.

A futam végén Rosberg csalódottan, de higgadtan nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy tudja, miért fogták vissza. "Biztosra veszem, hogy fordított esetben is ugyanígy történt volna. Ez egy csapatjáték, tiszteletben tartottam a kérést" - mondta. "Teljesen érthető, hogy a csapat azt akarta, érjünk célba a harmadik és a negyedik helyen."

"Egy kis részem természetesen azt diktálja, hogy a leintésig száguldjak és felállhassak a dobogóra, de eljön még ennek az ideje." Rosberg a kényszerű lassítás ellenére 13 másodperccel végzett az 5. helyezett Massa előtt.

Forrás: Mercedes

Hamilton diplomatikusan elismerte, hogy csapattársa érdemelte volna meg a 3. helyet. "Hogy őszinte legyek, most Nicónak kellene itt állnia" - mondta a dobogón. "A versenyen jobb tempót ment." Hozzátette: "Keményen nyomtuk a gázt, hogy tartsuk a lépést a Red Bull-lal. Közel voltunk hozzájuk, de a borotvaélen táncolva túl sok benzint használtam el."

Brawn megérti Rosberg csalódottságát, de úgy véli, lesz még lehetősége jó eredményeket szerezni idén. A pilóta futam utáni megjegyzésére úgy reagált, hogy később megbeszélik - Rosberg ugyanis a rádión azt üzente csapatának, hogy "emlékezzenek erre."