A külügy óvatosságra inti a Dél-Koreába utazókat

Vágólapra másolva!
A térségben tapasztalható feszültségek ellenére nem változott Dél-Korea kockázati besorolása, de a külügy arra kéri az ázsiai országba utazókat, hogy kísérjék figyelemmel a híradásokat. Közben Észak-Korea azt javasolta a Phenjanban működő nagykövetségeknek, hogy fontolják meg dolgozóik evakuálását.
Vágólapra másolva!

A Koreai-félszigeten megnövekedett feszültség miatt a közeljövőben Dél-Koreába látogatást tervezőknek a Külügyminisztérium konzuli szolgálata azt javasolja, hogy folyamatosan figyeljék a híradásokat és a konzuli szolgálat, illetve a nagykövetség honlapján elérhető utazási tanácsokat. A konzuli szolgálat honlapján pénteken közzétett figyelmeztetésben emlékeztettek arra, hogy a Koreai-félszigeten az utóbbi napokban nőtt a feszültség.

Az európai uniós tagállamokkal közösen kialakított magyar álláspont szerint a történtek ellenére Dél-Korea kockázati besorolása nem változik, nem áll fenn olyan veszélyhelyzet, amely indokolná az utazások elhalasztását vagy az ország azonnali elhagyását - írták. Azt ajánlják ugyanakkor, hogy a Dél-Koreába készülők folyamatosan figyeljék a híradásokat.

Dél-Korea pénteken két - rakétaelhárítókkal felszerelt - hadihajót vezényelt az ország keleti és nyugati partvidékéhez. Amerikai illetékesek szerint az elmúlt napokban elfogott észak-koreai információk szerint Phenjan esetleg egy mobil ballisztikus rakéta indítását tervezi.

Közben Észak-Korea azt javasolta a Phenjanban nagykövetséget üzemeltető országoknak, hogy vegyék fontolóra missziójuk evakuálását - közölte a phenjani orosz nagykövetség szóvivője. Gyenyisz Szamszonov hozzátette: Phenjan a koreai-félszigeti helyzet súlyosbodására hivatkozva javasolta a nagykövetségeknek, hogy gondolják át az evakuálás lehetőségét.