Elfelejthetik az idei profitot a magyar bankok

Vágólapra másolva!
Idén sem fog profitot termelni a magyar, a szlovén és a román bankszektor a Moody's becslései szerint. Az elemző úgy látja, hogy a jelentős anyabanki forrásokra támaszkodó régiókban negatívan hathat a pénzintézetekre, hogy a tulajdonosok az eurózónában tapasztalható kedvezőtlen környezet miatt saját tőkehelyzetük rendezésével lesznek elsősorban elfoglalva.
Vágólapra másolva!

A magyar és román hitelintézeteket negatívan érinti, hogy a nyugat-európai anyabankjaik tőkéjére szorulnak, mondta el a Bloombergnek Simone Zampa, a hitelminősítő elemzője. A tulajdonosok saját tőkehelyzetüket kell, hogy erősítsék, így nem tudnak majd a növekedéshez szükséges forrásokat biztosítani a leánybankoknak. Velük szemben viszont más régiós országok pénzintézetei, mint a csehek, a szlovákok és a lengyelek betéteikből finanszírozzák a hitelezésüket, így képesek is lehetnek majd idén profitot elérni.

Az általános piaci környezet a közép-kelet-európai régióban vélhetően továbbra is kihívásokkal teli lesz, miközben az eurózóna felőli kockázatok irányába a bankszektor kitettsége továbbra is jelentős marad.

A részvénypiaci tekintetben számunkra fontos OTP a magyar bankpiacra vonatkozó borús várakozások alól igencsak kilóg. Egyrészt az OTP-nek nincs külföldi anyabankja (bár a 116 százalékos hitel/betét mutatója alapján külső forrásra szorul), de ami talán ennél is fontosabb, hogy a magyar piacon betöltött vezető szerepe és a kimagasló orosz profitbővülés miatt a bank az elmúlt években is nyereségesen tudott üzemelni.