Vágólapra másolva!
A Red Bull versenyzői szoros időmérőre számítanak Bahreinben, de összességében gyorsnak tartják az autójukat. Vettel a hosszú etapokon jobbnak érezte az RB9-et.

Problémamentes pénteki edzésnapon van túl a Red Bull Bahreinben, ahol az előző futamokhoz hasonlóan ismét a gumik tesztelésére fektették a hangsúlyt. A rendkívül szoros edzéseken délelőtt és délután is az élmezőnyben tudtak végezni, Mark Webber a nap végén 3 századdal maradt el a leggyorsabb kört futó Kimi Räikkönentől, de Sebastian Vettel is alig több mint egytizedes hátrányt szedett össze.

Vettel az edzések után úgy nyilatkozott, gyorsnak érezte az autóját a bahreini pályán, de egyelőre nem sikerült kihoznia belőle a maximumot. "Nem voltam teljesen elégedett a rövid etapjaimmal" - magyarázta. "Nehezen tudtam összerakni egy rendes kört, és valószínűleg az új gumiból sem tudtam kihozni azt, amit kellett volna. A hosszú etapokon már elégedett voltam."

A második gyakorláson mindössze 156 ezred választotta el egymástól az első négy helyezettet - a Lotus, a Red Bull és a Ferrari versenyzőit -, így Vettel a szombati időmérőn is hasonlóan szoros csatára számít. "A Ferrari elég erősnek tűnt ma, és a Lotus is. A Mercedes talán egy kicsit mögöttünk van, de ki tudja?" - nyilatkozta. "Nagyon szoros lesz az időmérő, és kulcsfontosságú lesz, hogy a gumikkal hogyan tudunk dolgozni ezen a pályán. Akinek ez a legjobban sikerül szombaton, az lesz a pole-ban, akinek pedig vasárnap, az megnyeri a versenyt."

Forrás: Red Bull

Csapattársához hasonlóan Webber is elégedett volt az edzések után, de azt még ő sem tudja megítélni, hogy az élcsapatok közül kinek az autója a leggyorsabb. "Szerettem volna több kört futni a második edzésen, ennek ellenére úgy gondolom, elvégeztük a mára tervezett munkát" - mondta. "Amikor a pályán voltam, összességében jónak éreztem az autómat, elégedett vagyok vele. Ennek ellenére nem ülhetünk a babérjainkon, még mindig sok olyan terület van, ahol fejlődhetünk. Még azt is meg kell vizsgálnunk, hogyan működtek a fejlesztéseink - így majd eldönthetjük, milyen irányban folytassuk holnap a munkát."