Baljós jelek miatt aggódhat Kína

Vágólapra másolva!
Az utóbbi napokban jelentősen emelkedtek a bankközi hozamok Kínában, melyet a szűkös likviditással magyaráznak az elemzők. A kínai vezetés azonban még nem aggódik, sőt, a folyamatok láttán az árnyékbanki tevékenység visszaszorulására utaló jeleket vélnek felfedezni. Egyelőre még kérdéses, hogy az árnyékbanki tevékenység visszaszorulása milyen következményekkel járna, de nagyon úgy tűnik, hogy a pilótajáték-szerűen felépülő rendszert nem lesz könnyű leépíteni.  
Vágólapra másolva!

Jelentős emelkedést produkáltak a kínai bankközi kamatok az elmúlt napokban, melyet a szűkös bankközi likviditási helyzettel lehet magyarázni. Múlt héten az investor.hu is írt arról, hogy két éve nem volt olyan, hogy nem sikerült a teljes tervezett mennyiséget eladni egy kínai kötvényaukción, azonban most erre megint sor került. Ennek hatására pénteken nap közben volt hogy 9,6 százalékra is felkúsztak a bankközi hozamok, bár később a 7 százalékos szint környékén stabilizálódtak. Ez azonban még így is jelentős hozamemelkedés az egy hónappal ezelőtti 3 százalék körüli szintekhez képest.

Forrás: Origo

A bankok óvatosan bánnak likvid forrásaikkal, hogy a negyedév végén esedékes tőkemegfelelési vizsgálatkor rendben legyen a mérlegük. Ezen kívül egyéb tényezők - szezonális pénzkiáramlás, az osztalékok kiutalása és egyéb technikai tényezők - is szerepet játszottak a szűkös likviditási helyzet kialakulásában.

Az árnyékbanki tevékenység visszafogása a fontosabb

Úgy tűnik azonban, hogy Kína eddig tolerálja ezt a likviditás-szűke helyzetet és inkább úgy szemléli a folyamatokat, mint az árnyékbanki tevékenység visszaszorulásának egyik jele.

A befektetők az utóbbi időben egyre inkább elkezdtek alternatív megtakarítási termékek után kutatni a viszonylag alacsony banki betéti kamatok miatt. Ez a folyamat egyrészt forrásokat vont el a bankoktól, másrészt egyéb alternatív utakon pénzt juttatott azokhoz a kockázatos beruházási projektekhez, melyeket a bankok amúgy sem finanszíroztak volna. A kínai vezetés szerint ez a folyamat a pénzügyi rendszerre nézve jelentős kockázatokat jelent, ezért prioritást élvez az árnyékbanki tevékenység visszaszorítása.

Az árnyékbanki termékeknél több tényező is alátámasztja azokat a rendszerszintű kockázatokat, amelyekről a kínai vezetés beszél. Néhány leleményes elemző úgy próbált utánajárni az árnyék-bankrendszer nyújtotta lehetőségeknek, hogy egy potenciális befektető szerepét eljátszva érdeklődött a megtakarítási lehetőségek iránt. Kiderült, hogy a befektetések mögött legtöbbször ingatlanpiaci beruházások illetve egyéb olyan önkormányzati projektek állnak, amire vélhetőleg más forrásból nem találtak finanszírozást a tartományi kormányzatok (infrastrukturális beruházások).

Az egyik elemző elmondta, hogy őt biztosították arról, hogy a befektetésének egyetlen kockázata a kommunista párt összeomlása lenne. Az értékesítők szerint ezek a termékek kvázi "garantáltak befektetések", így nincs ok az aggodalomra. Volt olyan marketinganyag, amelyben azt is leírták a Financial Times értesülése szerint, hogy amennyiben a beruházók nem tudják finanszírozni a hitelt (amit tulajdonképpen a megtakarító nyújt a beruházáshoz), akkor egyszerűen csak kibocsátanak egy újabb kötvényt. Ez eléggé úgy hangzik, mint egy pilótajáték (az ezzel kapcsolatos aggodalmak egyébként nem új keletűek).

Elemzők szerint kérdéses, hogy az árnyékbanki tevékenység visszaszorulásának milyen következményei lehetnek. Sokan attól félnek, hogy nem lesz mód arra, hogy szép fokozatosan kiszippantsák a pénzügyi rendszerből a nem hivatalos banki csatornákon bejutó finanszírozást. A kockázatos beruházási projektek bedőlése esetén jelentős tőkére lehet majd szükség a veszteségek pótlására. A Deutsche Bank becslése például az sem kizárt, hogy az árnyékbanki finanszírozás eléri a teljes kínai GDP 40 százalékát. A folyamatok visszafordítása tehát nem lesz könnyű, de mindenképp szükséges folyamat. A kínai növekedés lassulása ugyanis magával fogja hozni a gyengébb lábakon álló projektek bedőlését, a hitelportfóliók romlását, ezért fontos lenne még a negatív folyamatok beindulása előtt megkezdeni a felkészülést.