Kiütnék a nyeregből a Vodafone-t

Vágólapra másolva!
Az amerikai Liberty Global társaság is beszállt Németország legnagyobb kábelszolgáltatójáért, a Kabel Deutschlandért zajló felvásárlási versenybe. A tengerentúli cég a Vodafone-t ütné ki a nyeregből, az ügyhöz közel álló források szerint ugyanis a brit társaságnál magasabb összeget kínál a német vállalatért. Ezt látva a Vodafone is tovább emelheti a tétet, mivel hónapok óta érdeklődik a Kabel Deutschland iránt, vélhetően csak megemelt ajánlattal lehet esélye bekebelezni a német céget.
Vágólapra másolva!

Kisebbfajta felvásárlási csata kezdődhet Németország legnagyobb kábelszolgáltatójáért, a Kabel Deutschlandért. Az amerikai médiacég, a Liberty Global ugyanis részvényenkénti 85 eurós felvásárlási ajánlatot tehetett a német cégre, ami 7,5 milliárd euróra értékeli a társaságot - írja a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.

A forrás szerint a Liberty Global ajánlata papíronként 2 euróval magasabb a brit Vodafone vételi ajánlatánál, így a brit cégnek valószínűleg emelnie kell az összegen, ha meg akarja szerezni a Kabel Deutschlandot. A Vodafone hónapok óta szeretné bekebelezni a német céget, hogy így valósítsa meg terjeszkedéseket Európában. A vevők egyaránt megerősítették a vételi érdeklődésüket, azonban a kínált összeget egyik társaság sem hozta nyilvánosságra, azokat csak az ügyhöz közel álló források szivárogtatták ki.

A Vodafone-nak nagy szüksége van a terjeszkedésekre, az európai recesszió ugyanis komoly problémákat okoz a cégnek. A vállalat árbevétele folyamatosan csökken nagy részben a régió gyengélkedése miatt, és gyakorlatilag az amerikai mobilegysége, a Verizon Wireless az egyetlen növekedési forrása. Az amerikai egységet viszont annak többségi tulajdonosa, a Verizon Communications régóta, nagy erőkkel szeretné felvásárolni, ám a Vodafone egyelőre még nem "adta be a derekát".

Forrás: Origo

A Kabel Deutschland megszerzése továbbra sem tűnik reménytelennek a Vodafone számára, mivel a hírek szerint a német vállalat menedzsmentje a brit cég ajánlatát preferálja. Adrian Von Hammerstein vezérigazgató szerint a Vodafone ajánlatát könnyebben elfogadná az illetékes német hatóság, és az is pozitív, hogy a telekomóriás teljes mértékben készpénzben fizetne a Kabel Deutschlandért.

Egyes elemzők szerint a Liberty Global érdeklődését látva a Vodafone részvényenként 90 euróra emelheti felvásárlási ajánlatát. A Vodafone-nak egyébként a Liberty Group feltűnése nélkül is emelnie kéne a tétet, mivel a múlt heti információk szerint a Kabel Deutschland képviselői csak akkor ülnek asztalhoz, ha ez megtörténik. Az érintett társaságok egyelőre nem kívánták kommentálni az értesüléseket.

A Vodafone befektetőit mindenesetre nem "rémítette el" a Liberty Global feltűnése, és a brit társaság részvényei a tegnapi emelkedés után ma is 0,4 százalékos pluszban forognak. A Kabel Deutschland papírok pedig- melyek a Vodafone érdeklődésének kezdete óta 30 százalékot meneteltek - 3,7 százalékot tudtak ma erősödni.

Vodafone árfolyama (London)

Forrás: Origo

Kabel Deutschland árfolyama (Xetra)

Forrás: Origo