Nincs internet az észak-koreai tableten

Vágólapra másolva!
Saját androidos táblagépet fejlesztett Észak-Korea: a Szamdzsijon nevű készülékből csak az internet hiányzik, de Angry Birds játék, vagy annak klónja rákerült a készülékre.
Vágólapra másolva!

A táblagépet előszöt egy phenjani kereskedelmi vásáron mutatták be kedden a Wall Street Journal amerikai üzleti lap értesülései szerint. A gép az NKNews.org hírportál értesülései szerint a Google Android szoftvert használja, és az országot vezető diktátort, Kim Dzsong Unt méltató e-könyvek mellett az Angry Birds - más értesülések szerint csak a madaras játék egyik klónja -, valamint egy kosárlabdás játék is fut rajta.

Noha a készüléken a webböngésző is alaptartozék, meglepő módon internetezésre alkalmatlan, mivel sem mobilinternetes modem, sem pedig wifi adóvevővel nincs felszerelve. A készülék pontos paraméterei egyelőre nem ismertek, de egy Szamdzsijon nevű márkanevet viselő táblagépről tavaly ősszel már képet is közölt a Headline Party című politikai blog.

Az észak-koreai táblagép a helyi állami televízió felvételén Forrás: NorthKoreaTech

Bár Eric Schmidt, a Google igazgatótanácsának elnöke az év elején Észak-Koreában járt, a vállalatnál nem tudtak arról, hogy egy ottani cég licencelte volna a szoftvert. Ugyanakkor a keresőcég dél-koreai képviseletén elképzelhetőnek tartják, hogy a Szamdzsijon táblagépen a nyílt forráskódú mobilszoftver legálisan hozzáférhető, a Google saját szolgáltatásait nem tartalmazó megoldása fut.

A NorthKoreaTech című blog a készülék helyi tévében közölt bemutatójáról közöl képeket, szerzője szerint feltűnő, hogy a láthatólag Android rendszer ikonjai között egyáltalán nem találhatók a szokásos internetalapú szolgáltatásokat megtalálni. Ez logikusnak tűnik, mivel egy észak-koreai átlagember nem férhez hozzá az internethez, de még a tudományos célokat szolgáló országos hálózatot is csak szűk kör érheti el, az ország pedig mindössze harminc honlapot tart fenn. Vezetékes telefon is csupán a háztartások tíz százalékában van, bár kizárólag belföldi hívásokra alkalmas mobiltelefonnal már kétmillió észak-koreai rendelkezik.