Egyre jobban pörögnek a biztosítások

Vágólapra másolva!
A ma közzétett MABISZ negyedéves statisztikák alapján úgy tűnik, beindult a növekedés a magyar biztosítási piacon, így az előző negyedévben még csak formálódó fordulatot megerősítette a piac. Mind az élet, mind a nem-élet üzletágban látványos az eddigi tendencia megtörése, így bizakodhatnak a magyar biztosítási piac szereplői abban, hogy ez lehet az új ciklus kezdete.
Vágólapra másolva!

Ma tette közzé a szokásos negyedéves statisztikáit a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), melyből tisztán látszik, hogy az előző negyedévben még cask remélt fordulat tovább folytatódott a második negyedévben. Az életbiztosítási szegmens gördülő árbevétele tovább növekedett, míg a nem-életbiztosításoknál is szembetűnő a hosszú ideje egyértelműen csökkenő trend megtörése.

Még mindig a befektetéshez kötött életbiztosítások viszik a prímet

Az úgynevezett unit-linked típusú, azaz befektetési egységekhez kötött életbiztosítások viszik hátukon a magyar életbiztosítási szegmenst. Bár az előző negyedév kiugró díjbevétele nem ismétlődött meg, éves alapon így is 20 százalék fölötti volt a bővülés, így a 12 havi gördülő díjbevétel is tovább tudott növekedni.

Forrás: Origo

Az előző negyedévben még csak remélhettük, hogy a csökkenő tendencia megtört, ez a negyedév viszont meg is erősítette a piaci szereplők ilyen irányú reményeit. Elképzelhető, hogy a tavalyi év végén láttuk a ciklus alját és innentől az értékesítés újra egy hosszabb növekvő pályára állhat.

Forrás: Origo

A gördülő díjbevétel ábrán egyértelműen látszik, hogy az életbiztosítási szektorra jellemző egyfajta periodicitás. Bár az utóbbi években csupán néhány negyedévig tudott kitartani a növekedés illetve a csökkenés, vélehtően a tavalyi év elején a devizaalapú hitelek előtörlesztési lehetősége is bezavart a folyamatokba.

Az szinte biztos, hogy a unit linked biztosítások értékesítésének visszaesésébe az is közrejátszott, hogy kevesebben tudtak megtakarítani, és többen koncentráltak inkább a hitelekhelyzetük rendezésére. A kép azóta tisztult valamelyest és az adósságtehertől megszabadulva most összességében több megtakarítható jövedlem van a lakosságnál. Ebből kiindulva nem kizárt, hogy a gazdasági folyamatok rendeződése mellett most egy néhány negyedévnél hosszabb folyamatnak lehetünk majd szemtanúi.

Forrás: Origo

Nem-élet üzletág: itt lehet a várva várt áttörés

A nem-életbiztosítási díjbevétel alakulását szemlélve még nem beszélhetünk kimagaslóan erős negyedévről, azonban az előző év azonos időszakából kiindulva láthatóan erősödött a piac. Rég volt már arra példa, hogy eves alapon számottevő növekedést mutasson a szegmens díjbevétele, ezért a mostani 4 százalékos növekedés kifejezetten pozitív fejlemény.

Forrás: Origo

A 12 havi gördülő díjbevétel ennek megfelelően növekedésnek indult, amire szintén nagyon rég nem volt példa. Bár még mindig csak az előző negyedévhez képest tudott erősödni a piac, ez akár lehet a ciklus alja is.

Forrás: Origo

Azt már régóta hangoztatják a piaci szereplők, hogy óriási a biztosítók közötti árverseny és sokan már nem tudnak ilyen árak mellett nyereséget kitermelni, ezért a piaci konszolidáció beindulása nem lenne meglepetés. Eddig próbáltak a költségeken faragni a biztosítók, de racionálisan ezt sem lehet a végtelenségig folytatni. A ciklusban a fordulatot egyészt az árak emelkedése, másrészt az értékesítés növekedése generálhatná, de mindekettőhöz arra van szükség, hogy a gazadaság felpörögjön, a foglalkoztatási helyzet javuljon, az embereknek és a vállalkozásoknak legyen elkölthető jöedelmük és így jobban előtérbe kerüljön újra a vagyontárgyak védelmének igénye.