Vágólapra másolva!
Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint a férfikézilabda-válogatottnak a januári dániai Európa-bajnokság legnehezebb csoportjára csakis a legnehezebb ellenféllel lehet megfelelően készülnie.

A vb-címvédő spanyolok elleni barátságos meccs előtt a szakvezető leszögezte: nem azért szerettek volna összecsapni az spanyolokkal, mert egy csoportban szerepelnek velük az Eb-n. Pénteken a két csapat modell értékű stratégiai edzést fog tartani a Főnix Csarnokban, ami azt jelenti, hogy előre megállapodtak, milyen rendszerben folyik majd a tréning.

"A spanyol kézilabda-kultúra, az edzők felfogása, a hihetetlen profizmus és a stabil anyagi háttér a legkreatívabb kézilabdanemzetté tette a spanyolt" - fogalmazott a szövetségi kapitány, aki ugyanakkor kiemelte, hogy a hatezer fős fanatikus debreceni közönség és a sportágat övező szeretet erőt ad majd csapatának a cívisvárosban.

Az ellenfélről szólva elmondta: a kis területen nagy nyomás alá helyezett csapat nehezen találja meg az ellenszerét a spanyolok világklasszis játékának.

"A káosz-játék, az ellenfél gondolatainak kitalálása és a fejekből ellopása, majd ellenük fordítása az, amiben remekelnek és ami be is szokott jönni nekik" - mondta Mocsai Lajos.

Manolo Cadenas spanyol szövetségi kapitány arról beszélt, hogy olyan játékkal kell szombaton előrukkolniuk, amely már egy Eb-meccsen is megfelelő lenne: "Nyerni akarunk, érezni a játékot."

Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum ügyvezetője azt emelte ki, hogy ez a harmadik sportesemény a Főnix Csarnokban, amelyre egy hét alatt elfogytak a jegyek. Eddig csak a 2002-es tornász-világbajnokságra és a 2007-es magyar-német férfi kézilabda-mérkőzésre vásárolták ilyen ütemben a belépőket.

Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere rámutatott, hogy az ifjúsági válogatottban három debreceni nevelésű játékos - Juhász Ádám irányító, Jóga Norbert beállós és Boros Tamás kapus - kapott helyett. Véleménye szerint ez iránytű lehet a helyi fiataloknak, hogy bár első osztályú férfi kézilabdacsapata a városnak nincsen, van viszont színvonalas utánpótlásképzés a Debreceni Sportcentrumban.