Vágólapra másolva!
Brüsszelnek az almásfüzitői vörösiszap-tárolóval és a mobilfizetési szolgáltatások korlátozásával kapcsolatban vannak kifogásai.
Vágólapra másolva!

Két új ügyben döntött kötelezettségszegési eljárás megindításáról a héten az Európai Bizottság Magyarország ellen – közölték uniós források az MTI-vel.

Az egyik ügy a hulladékkezelés témakörét, pontosabban az Almásfüzitőn található vörösiszap-tárolót érinti, a másik pedig a mobilfizetési szolgáltatások korlátozásával függ össze. Brüsszel ugyanis úgy ítéli meg, hogy az erre vonatkozó magyar szabályozás sérti az uniós szerződésben és irányelvben is lefektetett szabad szolgáltatásnyújtás elvét.