Jövő héten sem fog feltámadni az arany

Vágólapra másolva!
Sorozatban a harmadik hete vannak többségben azok a Bloomberg által megkérdezett szakértők, akik további aranyesésre számítanak - írja a Bloomberg.
Vágólapra másolva!
  • Az elemzők közül csak 11 gondolja úgy, hogy emelkedni fog a nemesfém ára a jövő héten, míg 16 annak mélyrepülését vízionálja. Két szakértő semleges kilátásokat fogalmazott meg az aranyra a következő hétre.
  • A pesszimizmust az indokolhatja, hogy az elmúlt napok remek amerikai makroadatai (Brutális lett az amerikai GDP!, Egyre jobb az amerikai munkaerőpiac!) után felerősödtek azok a spekulációk, hogy a Fed hamarosan elkezdheti csökkenteni eszközvásárlási programját. A QE3 visszafogása pedig kedvezőtlen az arany számára, mivel enyhíti az inflációs nyomást, miközben a legtöbben úgy vélik, hogy az arany épp inflációs környezetben teljesít jobban.
  • A pénzpumpa közelgő csökkentésére vonatkozó spekulációk nagy szerepet játszottak az arany idei gyengélkedésében. A nemesfém nyáron hároméves mélyponton is megfordult, jelenleg pedig az 1200 dolláros szint körül található. Az arany idén már 26 százalékot zuhant, és az utóbbi harminc év legnagyobb éves zuhanását szenvedheti el.
  • A befektetők idén menekülni kezdtek az aranyból, ebben az évben már több mint 800 tonnányi aranyat vontak ki az tőzsdén kereskedett arany alapokból. Az ETF-ekben így 2010 márciusa óta nem látott szinre esett az arany mennyisége.
  • Némi reménysugárt nyújthat, hogy Kínában továbbra is óriási a fizikai arany iránti kereslet, ami idén 30 százalékot emelkedett. A közelgő Hold Éve miatt ez tovább emelkedhet, és a World GOld Council szerint jövőre Kína átveheti Indiától a "legnagyobb aranyvásárló ország" címet.
Arany árfolyama (dollár/uncia) Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

Hallgassa meg befektetési klubunkon, mibe fektetnek a profik év végén!

Időpont: 2013. december 16., 17:30

A rendezvény INGYENES