Amerikai szakemberek úgy vélik, hogy a malajziai repülőgép még órákig a levegőben volt az eltűnése után. A Wall Street Journal a nyomozás részleteit ismerő két forrásra hivatkozva azt írja, hogy a Malaysia Airlines 370-es járata még legalább négy órán át repült az után, hogy elvesztette vele a kapcsolatot a légi irányítás.
Vagyis a felszállás után nagyjából egy órával eltűnt gép összesen öt órán keresztül repült, állítják azoknak az adatoknak az alapján, amelyek automatikusan beérkeznek a Boeinghez a hajtóművek állapotáról.
A repülő után indított kutatás hat nappal az incidens után sem hozott még eredményt. Az amerikai terrorelhárítási szakemberek most annak a lehetőségét is vizsgálják, hogy a pilóta vagy valaki más a fedélzetről esetleg ismeretlen helyre térítette el a gépet, miután szándékosan lekapcsolta az utasszállító válaszjeladó készülékét, hogy a gép eltűnjön a radarokról. A szakembereknek ugyanakkor egyelőre semmilyen konkrét ötletük nincs, hogy a gép miért folytatta az útját ilyen sokáig kommunikáció nélkül, és, hogy hová tarthatott. Felvetődött az, hogy a gépet azért térítették el, hogy a későbbiekben még használják valamire, de egyelőre nem világos, hogy a Boeing leszállt-e valahol, vagy végül lezuhant.
A legfrissebb hírek szerint a malajziai rendőrség felkereste a két pilóta egyikének az otthonát, a légitársaság azonban nem kommentálta a hírt.
Közben kínai hivatalos vélemény szerint nem az eltűnt utasszállító roncsai azok a Dél-kínai-tengeren úszó tárgyak, amelyeket műholdfelvételeken észleltek Vietnam déli csücske közelében. Vietnam azt jelezte csütörtökön, hogy a szóban forgó övezetben nem találtak roncsokat, amelyek a kínai műholdfelvételek szerint a Malaysia Airlines Boeing 777-es gépének darabjai lehettek.
A 370-es járat még szombaton tűnt el, 239 emberrel a fedélzetén, és azóta sem találják a nyomát.