De azon belül is főleg a technológiai, és a biotech szektort.
A Facebook például 4,7 százalékot zuhant, bár aki olvasta hétvégi elemzésünket, annak ez nem annyira lehet váratlan fordulat.
A Netflix 6,7 százalékot esett, míg a Tesla 3,8-at. A Twitter, és a Zynga ugyancsak megszenvedte a tegnapi napot.
A Nasdaq így 1,2 százalékot veszített értékéből, de napközben 2 százalék feletti mínuszban is járt. Az S&P 500 végül "csak" 0,5 százalékot esett.
Nyugat-Európában szintén mindenhol vörösbe borultak a tőzsdék, a DAX 1,7 százalékot esett nap végére.
Miért nyomkodták az eladás gombot?
Továbbra is Oroszország, illetve a szankciókkal kapcsolatos bizonytalanság mozgatja a befektetőket.
A G8 7 tagja (az oroszok kivételéve) lemondta a Szocsiban esedékes nyári csúcstalálkozót. Helyette majd Brüsszelben üléseznek.
Ráadásul az Oroszország elleni szankciók jelentősen növelhetik egy orosz gazdasági recesszió esélyét a szakértők szerint. A VTB Capital szerint az orosz GDP legalább két negyedéven keresztül visszaesést mutathat.
Az sem segítette a tegnapi hangulatot, hogy az USA-ból érkezett feldolgozóipari beszerzési menedzserindex a várt 56,5 pont helyett 55,5 pontra lassult vissza márciusban a februári 57,1 pontról.
Sőt, még Európából is kedvezőtlen makroadatok érkeztek.
Hogy állunk ma?
Az ázsiai piacok látszólag még a tegnapi események hatása alatt állnak, Szinte valamennyi fontosabb index esésben található, a Nikkei pedig 0,4 százalékot veszített értékéből.
Európában viszont 0,2-0,3 százalékos pluszokkal indulhat meg a kereskedés, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy az amerikai kereskedés második felében már inkább korrekciót mutattak a részvények a nagyobb esés után, amiből a nyugat-európai részvények már kimaradtak a zárás miatt.