Mitől jó egy hiphopütem? Dokumentumfilm a Stones Throw kiadóról

Madlib a Stones Throw kiadóról szóló dokumentumfilmben

A StonesThrow története az internetrobbanás és még épp hogy a lemezipar hanyatlása előtt indult. A kaliforniai kiadó előbb kultikus hiphopgyár lett, majd átélt pár válságot, de ma is vígan prosperál. Már korántsem csak a hiphopra koncentrál, katalógusa szélesebb, mint valaha, és függetlenségét is sikerült megőriznie. A kiadó történetéről most film készült Our Vinyl Weighs A Ton címmel (magyarul Egy tonna bakelit). A Budoku Filmfesztivál keretében mutatják be Budapesten, május 9-én a Toldiban, utána pedig magyar DJ-válogatott tiszteleg a kiadó előtt, részletek itt.

A rendező Jeff Broadwaynek és írótársának, Rob Gordon Bralvernek nehéz dolga volt, hiszen egy Stones Throw-ról készült filmnek sok elvárásnak kell megfelelnie. Egyrészről muszáj megszólítania kiadó régóta hűséges követőit, másrészről azokat is, akik kevésbé avatottak; és mivel olyan sok és annyiféle előadó fordult meg az évek során az Stones Throw háza táján, arra is vigyázni kell, hogy minden fontos szereplő megjelenjen.

A film központi alakja a kiadóalapító Peanut Butter Wolf, legalább annyira róla is szól az Our Vinyl Weights A Ton, mint magáról a kiadó történetéről (még akkor is, ha gyerekkorával szemben a felnőtt magánélete, például a házassága szinte meg sem jelenik). A kiskora óta zenebuzi PB Wolf számára teljesen egyértelmű volt, hogy mivel akar foglalkozni, és a film egyik könnyen dekódolható tanulsága is az, hogy ha hisz abban az ember, amit csinál és nem adja fel, akkor előbb-utóbb sikeres lesz. A másik nagy tanulság pedig, hogy PB Wolfnak mindig szüksége volt egyívású társakra, akikkel közösen lehetett alkotni.

A film fejezetei sorra veszik a kiadó meghatározó előadóit, történetének fordulópontjait. Először PB Wolf jóbarátjával, a húszévesen elhunyt Charizmával ismerkedünk meg, aki nélkül talán nem is született volna meg a Stones Throw, majd jönnek az olyan nagykutyák, mint a zenéket tényleg tonnaszámra gyártó Madlib, a vasálarcos MF Doom, vagy a 2006-ban meghalt J Dilla, aki ugyan csak egy szólólemezt adott ki a Stones Throw-nál, mégis legalább annyira a kiadó legendáriumának a része és annyi képernyőidőt kap, mint Madlib. Ehhez képest kevés figyelem jut a nevezett lemezre, a Donutsra, igaz, a kórházi ágyban készített bítgyűjteményről már külön könyvet írtak, amibe itt bele is lehet olvasni. (Madlib 2008-as karrierösszegző lemezéről itt írtunk, láttuk egy évvel később Milánóban, és ott voltunk a tavalyi budapesti buliban is.)

A Stones Throw diszkográfiát többé-kevésbé kronológikus sorrendben tálaló blokkokat a kiadó jelenkori, újgenerációs előadóinak kommentárjai szakítják meg (Jonwayne például gördeszka-felfüggesztéssel barkácsol zenét), és ott vannak a híres emberek megjegyzései is, amikkel vélhetően a kiadó munkásságát kevésbé ismerők figyelmét akarták megragadni a készítők.

Szóhoz jut aranyláncban és görög oszlopok előtt Kanye West; a jó ráncos Mike D a Beastie Boysból; a Roots-dobos Questlove (itt hallgatható meg, mit mond J Dilláról); olyan régi és új rapperek, mint Common, Talib Kweli, és Tyler The Creator; és az az A-Trak is, akinek ugyan van egy nagyon korai Stones Throw-megjelenése, de azért a világ jobban ismeri az Armand Van Heldennel közös Duck Sauce formációból.

Az Our Vinyl Weights A Ton legfrissebb képkockái tavalyiak, ezeken a kiadó közelmúltjának egyik feltűnő figuráját, a szintistrici Dam Funkot láthatjuk, ahogy éppen nem mással dolgozik közös lemezen, mint Snoop Dogg-gal (a 7 Days of Funk azóta már meg is jelent). A szélesebb közönség Snoopon túl is találhat ismerős neveket, hiszen szintén a kiadótól indult a két soulslágergyáros, Aloe Blacc és a Mayer Hawthorne - mindketten jártak nálunk tavaly, Hawthorne a koncertje előtt beszélt nekünk arról, hogy máig jóban van a “Stones Throw családdal”. Feliratban persze figyelmeztetnek rá, hogy ők már nagykiadókhoz szerződtek, a filmben csak Hawthorne szólal meg.

A filmben csomó archív felvételt láthatunk, és sok belsős információ is kiderül belőle, példáu, hogy Flying Lotus a Stones Throw gyakornoka volt, vagy hogy Homeboy Sandman és Baron Zen is tanárok civilben. Minden és mindenki azért nem került bele a filmbe, amit lehet a másfél órás játékidővel magyarázni, és nyilván vannak olyan elmaradások is, amik csak a rajongókat bosszantják. Például ha már szóba kerül, hogy hivatalos engedély nélkül írták ki az iTunesra az I Need A Dollar mellé azt, hogy ez az Aloe Blacc-sláger a How To Make It In America főcímzenéje, akkor az miért nem, hogy a bakelitváltozatot úgy csomagolták, hogy a tokba egy egydollárost is beletettek, és tényleg egy dollárral többért árazták be, mint az átlag maxikat.

Azt már érvényesebb felróni, hogy miért nem beszél több rapper a kiadó első korszakából, vagy hogy a kiadó mindennapi működéséről, illetve például a különböző ruhamárkákkal történő együttműködésről keveset tudunk meg. De azt hiszem, ezek az információk inkább csak azoknak hiányoznak, akik ismerik a kiadót. Az viszont szuper, ahogy végigkíséri a jeleneteket a Stones Throw jellegzetes grafikai világa, és egy ilyen film a Los Angeles-i vágóképek nélkül is elképzelhetetlen lenne.

Ha a sztorihoz nem is árt némi előzetes tudás, a film humora könnyen befogadható, elég csak Kanye Westre gondolni, aki nagy fejtörés közepette tesz kísérletet J Dilla bítjei jelentőségének elmagyarázására, és végül oda lyukad ki, hogy azok olyanok voltak, mint a jó punci. De a Stones Throw saját holdkórosai is kitesznek magukért. Megjelenik például Diva, az interdimenzionális lény; a színpadon bábubabát molesztáló Gary Wilson; és persze PB Wolf kíméletlen, talán túl komolyan is vett alteregója, Folerio.

Az Our Vinyls Weights A Ton elsősorban azok filmje, akik szeretik, ismerik a kiadót, vagy akik csak úgy általában bírják a hiphopot, de akár a Stones Throw ismerete nélkül is érdekes lehet, hogy egy kilencvenes évek végén indult kiadó hogyan tudott talpon maradni, és mindig újat mutatni, miközben megmaradt annak a független műhelynek, aminek indult.

Mivel a Stones Throw művészei sűrűn járnak Európába, a magyar közönség is gyakran találkozhat velük. Először 2002-ben járt tőlük itt valaki, akkor volt a Lootpack (pontosabban Wildchild és Dj Romes) a Gödörben, de azóta is többször visszatértek a városba a kiadó előadói, az említetteken kívül Oh No, Declaime, Georgia Anne Muldrow, James Pants, Roc C, a legutóbb pedig M.E.D. Ez azért is jó, mert így könnyebben át tudjuk érezni a filmet, nekünk is szól, mi is a részesei vagyunk a történetnek, ami 17 éve kezdődött, de még messze a vége.