A tavalyelőtti kgfb-kampánya miatt kaszálták el a Netrisket

Vágólapra másolva!
Mintegy 50 milliós bírságot kell fizetnie a Netrisknek, amiért a 2012-es kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányában megtévesztő állításokat fogalmazott meg.
Vágólapra másolva!

A GVH szerint a biztosítási brókercég egyrészt megalapozatlanul állította, hogy a következő évtől sokkal drágább lesz majd biztosítót váltani, másrészt pedig azt hirdette, hogy az "igazán jó ajánlatok", illetve az "igazán olcsó üzletek" kizárólag a Netrisk.hu weboldalán találhatók meg – erre azonban semmilyen bizonyítékkal nem szolgált.

Visszaeső jogsértő

A bírságkiszabás során a GVH súlyosító tényezőként értékelte, hogy a Netrisk az intenzív reklámkampánynak köszönhetően a fogyasztók széles körét elérte, valamint azt is, hogy a céggel szemben korábban már hasonló jogsértés ügyében indult versenyfelügyeleti eljárás, így a vállalkozás visszaeső jogsértőnek minősült.