Vágólapra másolva!
Emelkedéssel kezdték a kereskedést az európai részvényindexek, és az így kialakult jó hangulat a hazai börzére is át tudott ragadni. A BUX erősödik, miután a Mol is nagyot ugrott nyitás után. A blue-chipek közül az OTP és a Richter is emelkedik, bár később veszíteni kezdtek előnyükből.
Vágólapra másolva!
  • Az orosz feszültségek ellenére kisebb emelkedéssel nyitottak az európai részvényindexek, melyek így korrigálhatják tegnapi eséseiket. A piacokon 0,2-0,4 százalékos plusszok alakultak ki.
  • Az orosz krízisről érkező hírek ma is rányomhatják a bélyegüket a kereskedésre, melyen túl a befektetők arra is figyelhetnek, hogy a Nyugat milyen lépéseket kíván tenni az orosz behatolásra. Az USA és Németország új szankciók lehetőségét mérlegeli, Az MTI szerint már az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol közelében vannak az orosz harckocsik. Az USA tankokat és katonákat készül kelet-európai hadgyakorlatokra vezényelni, hogy megnyugtassa az Ukrajna elleni orosz intervenció miatt aggódó szövetségeseit, jelentette ki Vanessa Hillman, a Pentagon szóvivője Washingtonban.
  • Visszavágta idei eredményvárakozásait a Tesco a héten közzétett pocsék negyedéves forgalmi adatai után. A szenvedő kiskereskedelmi óriás már csak 2,4-2,8 milliárd fontos nyereségre számít erre az évre. A cég ezen túl 75 százalékkal visszavágja osztalékát is. A hírekre 8,6 százalékkal zuhan az árfolyam.
  • A hazai tőzsdén is viszonylag jó hangulat alakult ki, a BUX 0,6 százalékkal erősödik nyitás után.
  • Ez elsősorban a blue-chipek erősödésének köszönhető, a Mol 1,4 százalékot ugrott nyitás után, amivel a 11865 forintos szintig tért vissza. Az OTP 0,4 százalékkal (4100 forint), a RIchter 0,7 százalékkal emelkedik (3879 forint). Egyedül a Magyar Telekom nem tud csatlakozni társaihoz, és 0,3 százalékkal gyengül.
  • A forint is erősödni kezdett a tegnap ütött többéves mélypontjai közeléből, az euróval szembeni jegyzések 315,3-ig, a dollárral szembeni árfolyam 239,5-ig tért vissza. A svájci frankkal szemben 261,5-nél jár a jegyzés.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu