Így néz ki az új Nexus

nexus 6
A Nexus 6 vagy X okostelefon
Vágólapra másolva!
Az eddigi legjobb fotó szivárgott ki a Shamu kódnévre keresztelt új Nexus okostelefonról.
Vágólapra másolva!

Számos kép szivárgott ki az elmúlt napokban a Google új okostelefonjáról. A Nexus 6 a képek alapján nagyobb lesz az LG G3 és az új iPhone 6 Plus készülékeknél is. Ha igaz a hír, hogy 5,92 colos kijelzőt kap, azzal a túlméretezett tepsimobilok táborát fogja erősíteni, és inkább a phablet kategóriába fog tartozni, mint az okostelefonokéba. Vélhetően az idén megjelent MotoX nagytestvére lesz a Nexus 6. (A Google korábban megerősítette, hogy a Motorola gyártja legújabb okostelefonját.)

A Nexus 6 vagy X névre keresztelt okostelefon Forrás: androidpolice.com

A kiszivárgott fotókon a Nexust kézben tartják, így már van összehasonlítása alap, és jobban látszik, mennyire hatalmas lesz. A készülék jobb oldalán, nagyjából középen helyezték el a hangerő- és a bekapcsoló gombot. A fő funkciókat mutató új állapotsor igazolni látszik azon pletykákat, hogy a Nexus 6 lesz az első, amely már a cég új mobilszoftverét, az Android L operációs rendszert fogja futtatni.

A szív lehet egy alkalmazás, vagy a Google Fit ikonja az állapotsoron Forrás: androidpolice.com

A megszokott ikonok mellett megjelenik egy új jelzés: egy szív. Azt nem tudni, hogy ez egy alkalmazás ikonja az értesítési felületen vagy a Google egészségügyi platformjáé. A júniusban bejelentett Google Fit nagy valószínűséggel az új Android része lesz, nem egy különálló alkalmazás, és az új mobilszoftverrel egyszerre jelenik majd meg.

A Shamu kódnévre keresztelt készüléket október közepén, legkésőbb november elején mutatja be a Google hagyományos őszi rendezvényén. Így már nem kell sokat várni, hogy megtudjuk, mennyi volt igaz az eddig kiszivárgott információkból.