Zuglói vita: Karácsony elsétált, Rozgonyi meg sem jelent

Vágólapra másolva!
Karácsony Gergely és Rozgonyi Zoltán sem ment el arra a vitára, amelyet péntek este tartottak a zuglói polgármester-jelöltek. A jelöltek a korrupció megszüntetését, jobb közbiztonságot, és nagyobb önkormányzati átláthatóságot ígértek.  
Vágólapra másolva!

Sem Rozgonyi Zoltán, a Fidesz-KDNP, sem Karácsony Gergely, az Együtt-PM zuglói polgármester-jelöltje nem vett részt azon a helyi vitán, amelyet Várnai László, a Civil Zugló Egyesület polgármester-jelöltje szervezett. Rozgonyi nem indokolta a távolmaradását, csupán egy közleményben jelezte, hogy Karácsonynak nem vele, hanem a zuglóiakkal kell vitáznia.

Karácsony megjelent a vita helyszínén, majd körülnézett, és elsétált. Az Origo kérdésre az Együtt-PM, a DK és az MSZP által támogatott polgármester-jelölt elmondta, hogy nem akart színpadot ácsolni Várnainak. A kerületi vitán így összesen hárman vettek részt: Bartha János, az LMP, Czeglédi János, a Jobbik, és Várnai László, a Civil Zugló Egyesület jelöltje.

Fókuszban a közbiztonság és a korrupció

Várnai László a harminc-negyven fő előtt tartott dispután elmondta, hogy csak ők mutattak be részletes programot a választások előtt. szólt arról is, hogy folytatni kell a panelprogramot, mivel az utóbbi időben erre nem sok forrás jutott. A legfontosabb programpontjának az elmúlt 24 évben elharapódzó korrupció megfékezését nevezte, és az önkormányzat működésében az átláthatóság erősítését.

Czeglédi János a közbiztonság erősítésére helyezte a legnagyobb hangsúlyt. A politikus élesen kikelt a dugódíj ellen, valamint a kórházak fővárosi visszavételére tett ígéretet. Várnai László szerint nem megoldás a dugódíj elvetése, mivel annak bevezetésével csökkenne az utak terheltsége, így a közösségi közlekedés is könnyebb lenne.

Az LMP intézményi garanciákat követelt a korrupció elleni fellépés érdekében. Bartha János elmondta, bevezetnék a részvételi költségvetést, ami azt jelenti, hogy nagyobb beruházások esetében népszavazáson kérnék ki az állampolgárok véleményét. Várnai László és Czeglédi János támogatta a részvételi költségvetés intézményének bevezetését.