Felfújható bőrönddel könnyebb az utazás

felfújható bőrönd
Ha akarom, kézi poggyász, ha akarom, gigabőrönd
Vágólapra másolva!
Egy bőrönd, amely igény szerint változtatja a méretét. Ha kell, kézipoggyász, ha kell, feneketlen koffer, ha kell, kisszekrény, de még asztalnak sem utolsó. A Fugu luggage becenévre hallgató úti alkalmatosságot három izraeli feltaláló szabadalmaztatta, és 2015-ben már piacra is kerül.
Vágólapra másolva!

Az alakváltást az teszi lehetővé, hogy egy beépített elektromos pumpa levegővel telíti a bőrönd két oldalát, ha növelni akarjuk a méretet. A Fugu elnevezés is erre utal, így hívják ugyanis azt a japán gömbhalat, amely veszély esetén az ellenség megtévesztésére felfújja magát.

A feltalálóknak sikerült megszerezni az indulótőkét a bőrönd gyártásához az egyik legnagyobb crowdfunding platformon (közösségi finanszírozás a neten), a Kickstarteren, így 2015-ben már kapható lesz az első széria. Az előzetes számítások szerint nagyjából 240 euróba, azaz 73000 Ft-ba fog kerülni.