Egyre magasabban száll a Rolls-Royce

repülőgép hajtómű
Vágólapra másolva!
2014-ben egyáltalán nem vitézkedett a Rolls-Royce részvénye, elég csak a feleződő árfolyamot megfigyelni. Ennek ellenére technikai alapon most igen bizakodóak lehetnek a részvényesek, hiszen az elmúlt hetekben rendkívül markáns akadályokat hagyott a háta mögött az árfolyam. Ha a 10 fontos szinttel is hasonlóképp tudna elbánni, akkor akár a bő egy éve felállított történelmi csúcsot is megcélozhatja a papír.
Vágólapra másolva!

Habár a Rolls-Royce név hallatán elsőre vélhetően többeknek is egy autómárka ugrik be, fontos hangsúlyozni, hogy a brit cég már réges-rég, még 1973-ban leválasztotta autóipari egységét, melyet ezt követően értékesített. Maga a brit Rolls-Royce Holding a világ egyik meghatározó turbinagyártója, az Airbus A350, illetve a Boeing 787 Dreamliner típusú repülőgépeket például egyaránt a brit cég hajtóművei hajtják. Ugyanakkor a légiipari eszközök mellett hajózási és egyben szárazföldi berendezéseket is gyárt a társaság.

Komoly fordulat rajzolódott ki

2014-ben jelentős zuhanáson ment keresztül a Rolls-Royce, gyakorlatilag megfeleződött a részvény árfolyama. A tulajdonosok 8 font (800 penny) környékén kezdhettek el megnyugodni, itt ugyanis a papír véget vetett csökkenő tendenciájának.

2015 komoly fordulópont a részvény életében, hiszen több markáns ellenálláson is sikerült átverekednie magát az árfolyamnak. Bő egy hónapja a csökkenő trendvonalat, majd március elején a 200 napos mozgóátlagot hagyta a háta mögött a Rolls-Royce. Ráadásul a dicsőséges hegymenet jelenetős forgalom élénküléssel járt, ami csak megerősíteni tudta a trendet.

Az elmúlt egy hét során azonban igen komoly fejtörést okozott az árfolyam számára a lélektani jelentőséggel bíró 10 fontos szint, amely tulajdonképpen tavaly is igen fontos szerepet töltött be a részvény életében. Igaz egy éve még támaszként funkcionált a szint. Egyelőre úgy néz ki, hogy a befektetők egy része profitrealizálásba fogott az árfolyam jelentős emelkedését követően, ami nem jelenti azt, hogy ne folytatódhatna a hegymenet.

Hatalmas tér nyílna meg a Rolls-Royce előtt, amennyiben sikerülne legyűrni a 10 fontnál lévő ellenállást. A soron következő akadály mintegy 10 százalékkal feljebb, 11 font körül található. Ráadásul 11 és 12 font között egy betöltetlen rés is megtalálható, ami további növekedéssel kecsegtet. Előbb utóbb támogató jelzésként szolgálhat a nevezetes mozgóátlagok aranykereszt szignálja, már ha az 50 napos mozgóátlagnak sikerül átböknie a 200-ast.

Persze érdemes szem előtt tartani, hogy az RSI már huzamosabb ideje a túlvett zóna közelében ingadozik, ami mindenképp figyelmeztető jelzés lehet. Ráadásul, ahogyan az az elmúlt napok tanulsága szerint látható, a 10 fontos szint legyűrése igencsak megizzasztja a részvényt. Könnyen előfordulhat, hogy a 200 napos mozgóátlagig is visszakorrigál innen az árfolyam, ennek letörése azonban már meghatározó negatívum lenne.

Rolls-Royce napi grafikon (London) Forrás: Investor.hu, TradingView