Rogán: 12 pont nélkül nincs kormányváltás

Vágólapra másolva!
A Fidesz frakcióvezetője szerint az 1848-as forradalmi követelések listája, a márciusi 12 pont "a polgári Magyarország alapköve", és a 2010 óta tartó nemzeti, polgári kormányzás iránytűje is.
Vágólapra másolva!

Rogán Antal a budapesti V. kerületi ünnepi megemlékezésen azt mondta: „ugyanúgy, ahogy a 12 pont nélkül nincs magyar szabadság, úgy 1848 nélkül nincs 1956, nincs 1989, és 2010 sem”.

2010 hozta el a szabadságot

A politikus hangsúlyozta:

abban az értelemben, ahogy az 1848-as 12 pontban megfogalmazták.

Rogán Antal szerint 12 pont nélkül nincs 2010 sem Fotó: Polyák Attila - Origo

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője szerint a 2010-es választások eredményének és az elmúlt évek kormányzásának köszönhetően Magyarország nincs kényszerpályán. Rogán Antal szerint „teljesült 1848 márciusának üzenete, megvan a magyar szabadság, és szabad a haza”.

Rogán Antal ma arról is beszélt, hogy nem szabad elhinnie a jövő fideszes politikus-generációjának, hogy létezhet jó baloldali kormány, mert ez a nemzeti függetlenség végét jelentené. Ide kattintva elolvashatja a részleteket.